Maradnak a fák, a Királyok útja-Nánási út szakaszon épülhet meg a Római-parti gát
A gát a következő uniós ciklusban épülhet meg a városvezetés számításai szerint.
A gát a következő uniós ciklusban épülhet meg a városvezetés számításai szerint.
Berg Dániel szerint a kerület így tudja méltóképpen kifejezni szolidaritását a megtámadott Ukrajnával.
Februárban azonban valóban járt Budapesten egy vatikáni delegáció, ami a látogatás részleteiről tárgyalt.
A szervezet szerint egy korszak emblematikus épületei sorozatban semmisülnek meg.
De a két ország közötti üzleti kapcsolatok miatt is több vendéget vár.
További kamerák kihelyezését is szükségesnek látják.
Pokorni Zoltán és Őrsi Gergely hiába fogott össze, jogilag ingoványos terepre tévedtek, a Fővárosi Közgyűlés pedig végül csak arról tudott dönteni, hogy május 31-ig tárgyalják a kizárólag lakosoknak fenntartott nem fizetős parkolóhelyek kérdését.
A Fővárosi Közgyűlés állásfoglalását minden ellenzéki megszavazta, a fideszesek tartózkodtak.
Így lehetne csökkenteni a halálos balesetek számát.
Továbbra sem egyértelmű, mitől kapott lángra a hajó.
A 2022 januárjában Kőbánya-Kispesten karambolozó metrószerelvények a mai napig használhatatlanok.
Őrsi Gergely a Széll Kálmán tér sarkán történt atrocitás után azt mondta, Budán nincs helye az erőszaknak és a gyűlöletnek. Szombaton szélsőjobboldaliak emlékeztek meg a kitörésre a budai várban és környékén, az elkövetők vélhetően a Betyársereg tagjai voltak, akik ezt megelőzően támadtak a csoportra, akiket antifasiszta tüntetőknek néztek – pedig ők csak ebédelni indultak.
Könnyebb és olcsóbb lesz buszos jogosítványt szerezni, de ez továbbra sem oldja meg a munkaerőhiányt, cserébe rizikós lehet, ha huszonévesek ülnek a volánnál.
Fél nyolc óta mindkét irányba egy-egy sávon halad a forgalom.
Ezzel együtt a zuglói ingatlanát a főpolgármester valószínűleg eladta.
Két embert azért jelentettek fel, mert közterületen ittak alkoholt.
Egy idős férfi életét vesztette a tűzben.
A főpolgármester a ChatGPT-vel beszélgetett.
A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.
A miniszter nem reagált a sajtó megkereséseire.