Ezekből az import autókból a legkönnyebb kifogni egy volt taxit
Egy kényelmes nagy autó csalogató áron, könnyen lehet, hogy taxiként futotta le korábbi kilométereit.
Egy kényelmes nagy autó csalogató áron, könnyen lehet, hogy taxiként futotta le korábbi kilométereit.
Több mint 700 millió forintot érdemes tartalékolni, aki esetleg egy ilyen modellre vágyik.
A távol-keleti ország egyre inkább versenyelőnybe kerülhet az autóiparban.
A halálos tragédia után sem lassítanak a gyorshajtók.
Három Mustang és egy Firebird is van a raktárukban.
A terv az, hogy egy megfizethető árú tömegmodellt kínáljanak.
Ha egyébként is ismerősnek tűnik a forma, az a Zaporozsec miatt lehet.
Vélhetően azért nem a Volkswagen ID.Buzz ellenfelének szánják.
Legalább 137 kilométer/órás sebességgel száguldott a biciklist halálra gázoló Mercedes, amelynek sofőrje korábban két másik balesetet is okozott. Az ügy miatt már a főváros és a kormány is egymásnak feszült.
Az, hogy olyan hangon indulnak majd a Renault-k a jövőben, mint a híres "Pop corn" dala, azért nem valószínű.
Egy tipikus balest, amikor a személyautó a teherautó holtterébe kerül.
Semmi nem stimmelt a rendőrök szerint.
A sofőrt nem zökkentette ki az sem, hogy itt-ott piros volt a lámpa.
Szinte egyöntetű az igény a rövid időre szóló jogosultságra, egy felmérés szerint sokan nem tartják igazságosnak a mostani rendszert.
A barátságos stílus ismerős a kistestvér 500-as miatt, a méret egy számmal nagyobb.
Mintha félig elsüllyedt volna az aszfaltban az olasz apróság.
A világ első elektromos raliautója nem erősebb az utcai alapmodellnél, de kicsit könnyebb és sokkal feszesebb annál – üléspróbát vettünk az Opel Corsa-e Rallyban.
Egy limitált szériás modellel zárná le a villanyautózás előtti időket a torinói székhelyű márka.
Somlai Bálint milliárdos beruházásokat kapott a jegybanktól, azokhoz képest egy SF90 Stradale filléres mulatság.
„Megérte várni” – írta a finn versenyző az új szerzeményről.