Végre szétválasztják a gyalogosokat és a bringásokat a Rudassal szembeni szakaszon
Parkolósávból lesz bringasáv a gyógyfürdővel szemben.
Parkolósávból lesz bringasáv a gyógyfürdővel szemben.
HVG
A leveleket szerda este küldték, így az iskolák csütörtökön már ki sem nyitottak.
HVG
A bejelentés a rendőrségre érkezett, az iskola azt kéri, a szülők ma ne hozzák be a gyerekeket.
HVG
A főpolgármester megválasztásának hetedik évfordulója alkalmából számolt be elkövetkezendő terveiről, fejlesztésekről. Úgy fogalmazott, hogy tele van zöld tervekkel a Népligettől a Városmajorig, a Gellért-hegytől a Római-partig.
HVG
Népszerű érv, hogy szinte minden sportlétesítmény készen áll egy budapesti olimpia megrendezéséhez, de ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül: a stadionok, csarnokok jó része túl kicsi ahhoz, hogy helyet adjon a játékok eseményeinek.
A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.
HVG
Hosszú interjút adott a főpolgármester a budapesti olimpiáról, a közösségi közlekedés, illetve a parkolási rendszer átalakításáról.
HVG
A Gyömrői után történt a karambol.
HVG
Az átkelő renoválása a tervek szerint a jövő év végéig tart, de a Sziget Fesztivál idején szünetelnek majd a munkálatok.
HVG
Többek között arra hivatkozva központosítaná Karácsony Gergely a parkolást Budapesten, hogy a kerületek egyáltalán nem költséghatékonyan látják el a feladatukat. Ennek igazolására hozott is adatokat, amelyek azonban több kerületben, különösen Zuglóban, felháborodást keltettek. Utánajártunk, hogy kinek lehet igaza, és kiderült: önmagukban valóban félrevezetőek lehetnek a városháza számsorai, ugyanakkor várat magára a kerületek összesítése is, ami kulcsfontosságú lenne a tisztánlátáshoz a nagy parkolási számháborúban.
Nyolc gyerek került kórházba, a Fővárosi Kormányhivatal vizsgálatot indított.
HVG
A polgármesterek szerint a döntés árát a budapesti lakosok fogják megfizetni.
MTI
Az anyag komposztálódva javítja a talaj minőségét, és jobban megtartja a vizet.
HVG
A Tisza-kormány több szempontból olyan egyezségre vette rá Karácsony Gergelyt, amely a Fidesztől sem állt volna távol. Vitézy Dávid személyes győzelmet is ünnepelhet, de kétségtelen, hogy Budapest és a városkörnyék működésének összehangolásából a választópolgárok is profitálhatnak.
Több mint száz méteren át haladt így az autó.
HVG
A rakpartokat, a Lánchíd környékét és a Szent Gellért teret mindenképpen hagyják.
HVG
Az általános várakozás szerint vissza fog ütni a fővárosra, hogy a főpolgármester a kerületek háta mögött állapodott meg a kormánnyal.
A 2036-os budapesti olimpiarendezési tervekhez még tavasszal készített pénzügyi stratégia úgy számol, hogy a költségek mindössze 10 százaléka hárulna az államra. De a számításból azért kimaradt néhány jelentős tétel.
A Pacsirtamező utcai visszafordító megszűnik, de a buszokat továbbra is előnyben részesítik.
HVG
Célozgat ugyan rá a miniszterelnök, mégsincs reális esélye egy előrehozott önkormányzati választásnak. És ennek nem is csak a várható jogállamisági aggályok sora az oka.