Ököllel ütötte a buszsofőrt egy autós, mert nem fért el a kocsijával
A türelmetlen autós akár felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat.
A türelmetlen autós akár felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat.
A kétéves kislányt előző nevelőszülője súlyosan bántalmazta.
A férfi nem engedhette volna meg, hogy a kisfiú vezesse a járművet.
Valerij Mumindzsanov a hadsereg ruházati ellátásáért felelt, a nyomozók szerint kenőpénzt fogadott el.
Százmilliárdos értékben vásárolt az állam olyan számítógépeket, amikkel sok probléma volt. A Klebelsberg Központ utóbb reagált és pontosított néhány számot.
A 444 megtalálta a céget, amelyen keresztül a rádiók érkezhettek Oroszországba.
A sofőr a gázolás után segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt.
Percekkel korábban egy másik nő kért tőlük segítséget a támadó miatt.
A jelenet láthatóan nem váltott ki hatást a járókelőkből, úgy sétáltak el a férfi mellett, mintha az ott sem lett volna.
Tarsoly Csabát bűnszervezetben elkövetett csalásban, sikkasztásban, közokirat-hamisításban is bűnösnek találták. A vádlottak között összesen közel 60 év börtönt és 247 millió forintnyi bűnügyi költséget dobtak szét. Kettejüket felmentették.
Szia! Kifogyott az üzemanyagom, tudnál segíteni? – kérdezte a tolvaj az elvitt autó tulajdonosának párjától.
Jelen Tamásra az ügy koronatanúja terhelő vallomást tett, az ügyészség azonban nem árulta el, hogy megvádolták-e a férfit.
A férfit a rendőrök elfogták, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.
Csoda, hogy sérülés nélkül megúszta.
Kis Quaestor-ügyi statisztikával állt elő a bíróság három nappal az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt. A vádirat mérete felér egy többkötetes nagyregénnyel, ha pedig egy évre vetítenénk a tárgyalási napok számát, január 1-től karácsony napjáig megállás nélkül zajlott volna a per.
Az elgázolt férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
Pavel Popov hosszú éveken át a májusban leváltott Szergej Sojgu helyettese volt.
Az ötfős társaság 2022-ben több idős ember lakásába is bejutott különböző ürüggyel, összesen 14 millió forintos kárt okoztak, az ügyészség börtönbüntetést, vagyonelkobzást kér az elkövetőkre.
Taxikat és taxiórákat, pénzt és kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak az akció során.
Pavel Durovnak hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen.