Hónapokkal ezelőtt lejárt húsokat találtak a Péterfy Sándor Utcai Kórházban
A 202 kilogramm hús „vendéglátóipari termék előállításához felhasznált alapanyag” volt.
A 202 kilogramm hús „vendéglátóipari termék előállításához felhasznált alapanyag” volt.
Az egészségügyi államtitkár a Hotel Lentulai vendége volt, ahol a HVG-re hivatkozott. Kiderült az is, hogy az anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
A DK-s Varga Ferenc tette közzé az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatát, amelyből kiderül, hogy mekkora a baj valójában a szentesi kórház műtőiben.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van, Takács Péter szerint az átlagbérükbe minden beletartozik, az összes pótlék és úgy kijön.
Aki aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.
Több pénz is gyűlt, mint ami az eredeti terv volt.
Már több hónapja mérgezhették a gyerekeket az óvodában dolgozók, nyolc embert őrizetbe vett a rendőrség.
A szervezet kalkulációja alapján az említett összeg inkább nettó egymillió körül mozog.
Egészségre kockázatos gyógyszerhatóanyagokat találtak több természetesként hirdetett vágyfokozóban és étrend-kiegészítőben. A csak gyógyszerekben felhasználható PDE-5 gátlókat be sem írták az összetevők közé, és semmi keresnivalójuk nem lenne ezekben a termékekben, amelyek forgalmazása így bűncselekménynek számít.
Az állomás egyik takarítónője próbálta újraéleszteni a csecsemőt.
Az NNGYK előírta a kórház egészségügyi szolgáltatójának, hogy vissza kell alakítaniuk a sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét, amelyet most raktárként használnak.
A főpolgármester másra mutogatás miatt csótányirtást javasol a Péterfy-kórháznak.
Érdekes érveléssel reagált az intézmény a tiszás Kulja András vádjaira.
Az egészségügyi államtitkár szerint a Tisza Párt nem képes az ország kormányzására.
A történteket állítólag több ott dolgozó megerősítette, a problémákat a dolgozók korábban jelezték, hogy felújításra van szükség.
Magyarország 22 ország közül a 22. helyen áll abban a rangsorban, amelyet az alapján állítottak össze, hogy mennyire elégedettek a lakosok az egészségüggyel. A STADA gyógyszeripari cég nemzetközi kutatásának nem kevésbé riasztó megállapítása, hogy a magyarok élnek a legkevésbé egészségesen. Nem bízunk az ellátórendszerben, nem élünk egészségesen, és mintha mindezt étrendkiegészítőkkel, vitaminokkal próbálnánk ellensúlyozni.
Szamosvölgyi Péter gyáva senkinek nevezte az őt kritizáló hozzászólót.
Közleményük szerint egyedi eset volt, nem jellemző a napi működésükre, ezért nem is tudtak rá előzetesen felkészülni.
Reggel fél nyolckor már az utcán állt a sor vége.