A világ első negyedik generációs atomerőművét helyezték üzembe Kínában
Kína ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, de komoly lemaradásban van az energetikai átállásban.
Kína ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, de komoly lemaradásban van az energetikai átállásban.
Miközben a miniszter nagy örömmel jelenti be az újnak nevezett napelemes pályázatot, háztartások tízezrei és kivitelezők tömegei várnak arra, hogy megkapják a két éve indult előző, rég megítélt támogatást, és végre lezárhassák a projekteket, miközben vészesen közeledik a befejezéshez kapott határidő. Alighanem egy ideig még várhatnak: a pályázatot ugyanis olyan uniós forrásokból finanszírozta volna az állam, amik továbbra is be vannak fagyasztva.
Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása, már el is indult a kivitelezők előregisztrációja. A pályázók január közepétől jelentkezhetnek. Mint azt már tudni lehetett, felemelték a támogatható rendszerek kapacitását, de most már csak 15 ezer háztartásra becsülik azok számát, akik a támogatással szerelhetnek fel zöldenergia-termelő és -tároló eszközöket.
2057-ig számol a régi erőművel az MVM, a következő 14 évben teljesen felújítanák. A lignites Mátrai Erőmű még négy évig biztosan működik.
A korábban bejelentetthez képest valóban nagyobb kapacitású rendszereket is támogat majd az új lakossági napelemes-energiatárolós pályázattal a Napenergia Plusz Program.
Megtörik az évek óta befagyott jég: újra lehetőség nyílik nagy ipari erőművi kapacitások kiépítésének igénylésére.
A pályázat határideje február negyedike lesz.
Pár hónapon belül kifuthat azoknak az engedélyeknek a határideje, amelyeket a háztartási napelemek telepítésére kiadnak a szolgáltatók. Többen attól tartanak, hogy emiatt elbukhatják a szaldós elszámolást. Lantos Csaba energiaügyi miniszter mindenkit megnyugtat.
Annyi új erőművi csatlakozási engedély áll sorban, hogy 3 év is eltelhet, mire az esetleges új szélenergiás beruházások is sorra kerülhetnek. Erről Lantos Csaba energiaügyi miniszter beszélt a parlament Gazdasági Bizottságában. A kormány nem táplál túlzott ambíciókat a szélenergiával kapcsolatban.
Megszakadt a reaktorok hűtésére szolgáló energiát szállító magasfeszültségű vezeték, ezért tartalék áramkörre kapcsolták vasárnap az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőművet, amely Európa legnagyobb atomerőműve.
Úgy tűnik, sikerrel lobbiztak a napelemesek, és nem csak a 4 kW-nyi napelem és 8 kWh-nyi akkumulátoros kapacitású rendszerekkel lehet majd pályázni a januárban induló lakossági napelemes-energiatárolós állami pályázaton.
A kormány úgy döntött, hogy a költségvetés várható bevételek sorából törli a Bulgárián áthaladó orosz gáz megadóztatásából várhatóan származó 1,2 milliárd eurót, mivel a legnagyobb kormánypárt nem hiszi, hogy ez a pénz beszedhető az oroszoktól.
A külügyminiszter szerint a szófiai döntés az országon áthaladó földgáz tranzitdíjának emeléséről veszélybe sodorja Magyarország energiaellátását.
Azt eddig is lehetett sejteni, hogy addig fog üzemelni a Mátrai Erőmű, amíg meg nem épülnek az új gázerőművek, most már kormányhatározat is szól erről.
Napenergia plusz program néven indul jövő év elején az új, a háztartások napelemes energiatermelését támogató pályázat. Ezúttal azt vizsgáljuk meg, hogy ez mennyiben járul hozzá az ország kibocsátás-csökkentési céljainak eléréséhez, és hogy mire számíthatunk az eddigi tapasztalatok alapján. Egy biztos, a kezdeményezés jó, lesz, akin segít, de mind minőségben, mind mennyiségben többre lenne szükség.
Elfogadta az új szeles szabályozás sarokköveit szerdán a kabinet, de módosítani kellett az eredeti terveken: Brüsszel hallani sem akart arról, hogy koncesszióba adják a szélenergia-ipart.
A magyar kormány köti az ebet a karóhoz, hogy nem akarja lecserélni az orosz fűtőanyagot franciára a paksi atomerőműben – miközben a francia Framatome-mal erre is kiterjedő egyetértési megállapodást írt alá. Reális alternatíva lehetne az amerikai Westinghouse – a cég a hvg.hu-nak sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, egyáltalán zajlanak-e egyeztetések. Nem világos, a magyar kormány miért ködösít, miközben Csehország és Szlovákia büszkén választják a Framatome-ot és a Westinghouse-t.
Erre figyelmeztet a Világbank, amely az egész világgal együtt aggodalommal követi a közel-keleti háború fejleményeit.
A kormány közlése szerint már nyárra elérte az előírt feltöltési arányt Magyarország.