Az évszázad legenyhébb telén vagyunk túl
Ezt főleg az extrán enyhe február okozta.
A testület négy éve igazat adott egy panaszosnak, és törvénymódosításra kötelezte az országgyűlést. A törvényhozók ezt nem tették meg, ami miatt egy állampolgár újabb panaszt tett, de az Ab most megvonta a vállát: nem tud mit tenni, ezért nem foglalkozik az üggyel.
Hivatalosan nem indokolta a döntését, de az általa vezetett intézményben az egészségügyi dolgozók állítólag csökkentett bért kaptak februárban.
A korábban a nemzeti ünnepeket inkább a fővárosban ünneplő Orbán Viktor hosszú kihagyás után idén visszatér Budapestre és március 15-én már bejáratott helyszínen, a Nemzeti Múzeum előtt mond beszédet. Még az is lehet, hogy lesz aznap Békemenet is, ami arrafelé kanyarodik majd.
Orbán Viktorral és Rogán Antallal indította a napot szerdán a Sándor-palotában a csak előző nap hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök. Hogy pontosan miről esett szó közöttük, rejtély.
Néhány részletkérdés tisztázása van csak hátra a 2022 végén felfüggesztett diákcsere program ügyében az Európai Bizottság és az Orbán-kormány között.
Schanda Tamás csak két hónapot tölthetett tisztségében, utóda Szabó Attila László.
Február 19-éig összesen 5 609 olyan gyanús esetet jelentettek, ahol a menekültek ukrán-magyar kettős állampolgárságukkal élhettek vissza.
Az amerikai pénzügyminisztérium közölte, hogy a Cytrox Holdings Zrt.-t a Predator nevű kémszoftver fejlesztéséért szankcionálta.
Nekizúdult a jobboldali sajtó a nemrég még tüntetést szervező Osváth Zsoltnak. Egy régi videóját vágták meg úgy, hogy a legfontosabb rész kimaradt belőle, és egy megbízhatónak nehezen nevezhető influenszer egyelőre bizonyítatlan állításait visszhangozzák. Megkerestük Osváthot, hogy mit szól a vádakhoz.
A találkozóról a párt elnöke, Toroczkai László tett közzé fotókat.
Novák Katalin utódjának ez volt az első államfői döntése.
A közügyektől a jövőben szeretné távol tartani magát a fideszes politikus.
Most sem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolni a belügyminiszternek.
A határidők jórészt 2025-2027-re vonatkoznak.
A Belügyminisztérium még csak most igyekszik kijavítani azt, hogy az egyházi intézmények eredetileg kimaradtak a szigorításból.
Az ellenzéki képviselő szerint alaptalanul próbálja meg belekeverni őt egy pedofil ügybe a kormánypropaganda.
Pintér Sándor minisztériuma azt ígéri, hogy pótolni fogják ezt.
Munkáinak meghatározó csoportját adják a lakóházak, illetve a városléptékű beépítések, melyek kapcsán nem kevés alkotás a posztmodern jegyében született. Vadász György a 90-es évek közepétől a korai modernhez nyúlt vissza; ekkori épületei, közülük is elsősorban az 1996-os New Bauhaus lakónegyed hangsúlyos szerepet játszottak abban, hogy a bauhaus ismét népszerűvé vált a hazai építészetben.
Másfél éven át dolgoztak rajta.