Márki-Zay Péter a Párbeszédbe vagy az Új Világ Néppártba ülne be 2022-ben
Ha győz a körzetében.
Ha győz a körzetében.
Orbán Viktor imidzsét már évek óta külföldi véleményvezérekkel próbálják építeni. Tucker Carlson csak egy, bár prominens szereplő abban az amerikai konzervatív-jobboldali allstar csapatban, melynek tagjai egyfajta illiberális utópiaként tekintenek a magyar rezsimre, miközben a rendszer visszaéléseit nem látják, vagy nem is érdekli őket.
A Jobbik elnöke kémiai kasztrálást emleget a letartóztatott volt gyulai jobbikos ügyében.
Ezt az Instagramon jelentette be az énekesnő.
Az új köztársasági elnököt még a jövő évi országgyűlési választások előtt megválaszthatják.
A Magyarországon ledarált kötet egyebek mellett finnül és lengyelül is megjelenik.
Bárándy Péter szerint ha egy újságíró tesz olyat, ami nemzetbiztonsági sérelemmel jár, akkor szóba jöhet a megfigyelése.
A DK politikusa azután döntött így, hogy egy újabb újságíróról derült ki, megfigyelhették az izraeli kémszoftverrel.
Tűzoltók segítettek irányítani a forgalmat a segítségnyújtás alatt.
Nem merítette ki a kormányközeli nagyvállalkozó pénztárcáját a jachtvásárlás.
Vélhetően a Kétfarkú Kutyapárt akciózott, valaki azonban feljelentette őket.
Több ország esetében is ideiglenesen leállította a Pegasus kémprogram használatát a programot forgalmazó izraeli cég, az NSO. Közben már az izraeli hatóságok is vizsgálódnak a cégnél.
A testület ellenzéki tagjai arra szeretnének választ kapni a belügyminisztertől és a Terrorelhárítási Központtól, hogy vásároltak-e az izraeli kémszoftverből.
Még mindig folyik a nyomozás a szexuális visszaéléssel megvádolt alezredes ügyében.
Évekig tartó pereskedés után sikerült hozzájutni a dokumentumokhoz.
Gyukity István szerkesztőként is dolgozott, majd részt vett az M1 hírcsatorna létrehozásában is.
Tucker Carlson Magyarországon fesztiválozik.
A múlt héten a Miniszterelnökség még arról beszélt, hogy javaslatot tettek az egyeztetések folytatására.
A 2022-es választásokra hangolódva vágott neki a vakációnak a családokért felelős tárca nélküli miniszter.