Nézze meg Mészárosék jachtját közelebbről, ahogyan a monacói kikötőben áll!
A 62 méteres Rose d’Or-on ezúttal nem szisszent a dobozos jegeskávé, magányosan állt a monacói kikötőben, amikor egy olvasónk lefotózta.
A 62 méteres Rose d’Or-on ezúttal nem szisszent a dobozos jegeskávé, magányosan állt a monacói kikötőben, amikor egy olvasónk lefotózta.
Az ősfideszesnek tekinthető dokumentumfilmes azt követően ment nagyot az országos médiában, hogy egy belső köröstől szokatlan hangnemben beszélt Tusványoson a „Lölő-jelenségről.”
Szergej Szurovikin tábornokot, a "szíria mészárost" napok óta nem látták, a Moscow Times szerint őrizetben van.
A ProTrust Reorganizáció Felszámoló és Befektetési Kft.-t éppen a felszámolói pályázatok leadási határidejének napján alapították, székhelye abban az irodaházban van, amely Schadl György és felesége – időközben lefoglalt – cége, a Red Carpet Kft. tulajdonában áll.
75,5 milliárd forintot kaptak egy összegben az államtól, be is rakták állampapírba.
Samantha Power, a USAID vezetője az amerikai szenátus külügyi bizottságának készített jelentésében közölte, hogy Etiópia Tigré szövetségi államában a segélyek eltulajdonításáért „a novemberben véget ért háborús konfliktus résztvevői összejátszottak egymással”.
A jegybank kommunikációját végző cég 3 milliárdos árbevétele mind a Nemzeti Banktól érkezett.
Fabó Péter rendezvényeket lebonyolító cége nyerő szériában van. Ezúttal filmfesztivált rendezhet Balatonalmádiban, ahol Fabó a polgármester.
Temirbek Erkinov elfogása ellenére az alap tőkéjét 16-ról 50 millió dollárra emelik.
Három darab három kilogrammos aranyrudat, Picasso-rajzokat, és rengeteg készpénzt találtak még nála a nyomozók, jelenleg Olaszországban él.
A 77 éves Alejandro Toledo, aki ügyvédei szerint rákos beteg, repülővel érkezett Los Angelesből az Interpol ügynökeinek őrizetében.
A tisztviselő az egykori Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkárságán dolgozott és úgy döntött sportpályázatok sorsáról, hogy közben – a vád szerint – engedte magát megvesztegetni.
A DK a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO-költéseire lett volna kíváncsi, de szembejött Schadl György.
A bukott miniszterelnök 2018 óta él Magyarországon, tanácsadó cége van, rendszeresen találkozik kormánytagokkal, és még az Európa Hajón is látták bulizni. Kiadására sok esély nincs.
A Corruption Research Center Budapest szerint a volt vő válás előtti és utáni eredményessége a közbeszerzési eljárásokon jó összehasonlítási alapot nyújthat a magyarországi korrupciós kockázat indikátorainak feltérképezésében.
A várható nagy érdeklődés miatt a tárgyaláson való részvételt regisztrációhoz kötötték.