Így néz ki az a rakás pénz, amit a brüsszeli rendőrség a Katargate-razziák során lefoglalt
Aktatáskából, utazóbőröndből, papírzacskóból kerültek elő az eurókötegek.
Aktatáskából, utazóbőröndből, papírzacskóból kerültek elő az eurókötegek.
Az intézkedés Eva Kaili rokonaira is vonatkozik, és bankszámlákra, megtakarításokra, céges részesedésekre, illetve más pénzügyi vagyoneszközökre terjed ki.
150 szobás ötcsillagos szállodává alakítja a miniszterelnök vele a Gellért Szállót.
Ez az első eset Argentínában, hogy hivatalban lévő alelnököt ítéltek el bűncselekmény elkövetése miatt.
December elejéig kell dönteni a nem kormányzati tagokról.
A DK árnyék-pénzügyminisztere szerint az „orbáni infláció” egyre nagyobb szenvedést okoz a magyar embereknek.
Azt sem tudni, pontosan mekkora stábbal fognak elindulni.
Egy elnököt és két igazgatóhelyettest keresnek az Integritás Hatósághoz.
A területfejlesztési miniszter azt is komolyan gondolja, hogy Magyarországon radikális kifehéredés volt korrupció terén.
A rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legsúlyosabb korrupciós botrányának főszereplője akár még évekig is vezetheti névlegesen a köztestületet.
Az elmúlt 30 év egyik legsúlyosabb korrupciós bűncselekményében érintett bukott politikus nem csak az előzetes letartóztatás alól mentesült, hanem komoly ügyfélkörrel működő jogi praxisra is szert tett Nyergesújfalun.
Az Integritás Hatóságnak nevezett testület vezetőségét kiválasztó bizottság tagjaira írtak ki pályázatot.
A miniszter tanúskodására azért lenne szükség a védelem szerint, mert a korrupcióval gyanúsított egykori államtitkár olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amelyekre csak volt főnöke tudna válaszolni.
Hadházy Ákos vette észre, hogy több mint ezer elektromos kerékpárt vásárolt a posta a kiskereskedelmi ár közel kétszereséért.
A súlyemelőbotrányt az ARD német televízió dokumentumfilmje robbantotta ki 2020 januárjában.
Őrizetbe vették az Egyesült Arab Emirátusokban az Indiából származó Gupta család két legismertebb tagját, Atul és Rajesh Guptát, akiket azzal vádolnak, hogy amíg Jacob Zuma volt a Dél-afrikai Köztársaság államfője, kiterjedt rokonságukkal együttműködve kirabolták az afrikai országot.
A FIFA korrupciós ügyeit vizsgáló bíróság erre a kérdésre várja a választ Svájcban, ahol Sepp Blatter egykori elnök és Michel Platini volt alelnök ül a vádlottak padján.
A legfőbb ügyész szerint elég, hogy az OLAF-fal szoros az együttműködés.
A portál azt írja, hogy az ügyészség szerint a főosztályvezető kenőpénzért vállalta, hogy az elutasított EU-s pályázatok felülvizsgálata a támogatást kérők számára kedvezően alakuljon.
A gyanúsítottak közül hét volt vagy jelenlegi minisztériumi tisztviselő ellen folyik nyomozás.