Fák dőltek ki, késnek a vonatok a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon
Kidőlt fák akadályozzák a vonatközlekedést.
Kidőlt fák akadályozzák a vonatközlekedést.
A Déli Körvasút összességében több, mint 400 milliárd forintos fejlesztés, amelynek keretében összesen három hidat építenek.
A jelenleg 60 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas pályaszakaszon 80-120 kilométerrel járhatnak majd a vonatok.
Az új út az etyeki borvidéket, a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd.
Újraindult a forgalom, de késő estig lehet még késésekre számítani.
Palkovics László szerint az a cél, hogy bármely településről fél órán belül elérhető legyen egy négysávos út Magyarországon.
Egyikük egy csomagtartóból kihajolva vette, a másikuk pedig egy engedély nélküli drónnal videózta a száguldozó harmadikat.
Hat autó és 12 ember volt az elsodródott komp fedélzetén.
Életveszélyes, és még szabálytalan is volt a helyzet a Magyar Közút szerint.
A múlt héten 42 autóst kaptak rajta a rendőrök, hogy indokolatlanul használták az M0-ás autóút leállósávját.
Vasárnap hajnalban derült ki, hogy nem végeztek időre minden munkával a Nyugati pályaudvar felújításánál, hétfőn pedig biztosítóberendezési hiba miatt nem mehetett be oda minden vonat. A MÁV annyit közölt kérdésünkre, hogy belső vizsgálatot indítanak, de arra, hogy pontosan mi történt, nem válaszoltak, ahogy arra sem, miért az utolsó pillanatokban szóltak csak az utasoknak.
Megépül a Sajószentpéter–Bentele elkerülő út.
Szerencsére nem történt baleset. A MÁV szerint nincs szó meghibásodásról, a jelzőrendszer megfelelően működött.
Egyes vonatok más pályaudvarokra futnak be a munka befejezéséig.