A verés csak ront a gyerekek viselkedésén és komoly károkat okoz nekik
Több kutatás is igazolta, hogy milyen sok kárt okoz a gyerekek fizikai büntetése.
Több kutatás is igazolta, hogy milyen sok kárt okoz a gyerekek fizikai büntetése.
Hajnalhasadás – autonómiák egykor és most – és holnap címmel indított videós előadássorozatot Fábri György. Az első rész, amely az egyetemi autonómia értelmét és értelmezését járja körül, már a hvg.hu-n is megnézhető.
Bátrabb iskolaigazgatókra és bérrendezésre lenne szükség – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, aki állítja, a homoszexualitást senki nem „népszerűsíti” az iskolákban.
Lánczi András június 30-áig marad, Takáts Előd augusztus 1-től kezdi meg a munkát.
Januárban még nagyon sürgős volt, hogy a szenátusokon átverjék a modellváltást néhány egyetemen, de most csigalassúsággal alakulnak az alapítványok. Ez pedig bizonytalan helyzetet teremt a dolgozók számára.
Idén sem szükséges nyelvvizsga a diploma átvételéhez.
A miniszterelnök azt is reméli, Magyarországon találják meg az álmaikat.
A listán azok az intézmények szerepelnek, amelyekből a legtöbb diák jut be a két legnevesebb brit egyetem képzéseire.
Húszezer hallgatónak jelentene komoly segítséget.
Ha a kormány belemegy, 20-25 ezer olyan fiatal juthat diplomához, akik már záróvizsgáztak.
Országos érettségi eredmények még nincsenek, de az Alternatív Közgazdasági Gimnázium már közzétette az eredményeit. Ott 13 éve nem szereztek ilyen jó jegyeket a végzősök.
Egy sor irodalom-tananyagot közvetlenül is érinthetnek a napokban elfogadott pedofilellenes és egyben melegellenes törvény sokszor nehezen értelmezhető passzusai.
A legtöbb tanár semmit nem kapott pedagógusnapra, sokan megalázó és abszurd „jutalmakról” számoltak be a PDSZ felmérésében. A szakszervezet nem is jutalmat, hanem tisztességet béreket követel.
Súlyos következményei lesznek egyebek mellett a nevelés-oktatásra nézve is a kedden elfogadott törvénynek – állítja a szakszervezet.
Több mint ezeréves történetében először egy különálló lánykórus megalapítását tervezi a németországi Regensburg katolikus székesegyházának világhírű fiúkórusa, a Regensburger Domspatzen.
Hegyi Barbara, Márkus Luca, Antóci Dorottya, Kern András és Vörös Róbert mellett az igazgató, Rudolf Péter munkáját is díjjal ismerték el. Az új évadban Kovács Patrícia, Nagy-Kálózy Eszter, Bölkény Balázs, Orosz Ákos és Stohl András szerződik a Vígszínházhoz.
A bukáshatáron állóknak segíthet a szóbeli, illetve az írásbelikről önhibájukon kívül távolmaradók pótolhatnak.
Magyarországon nagy a centralizálási igény a tudomány területén, amit akár tudományellenességként is lehet értelmezni, mondta a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.
A vakáció beköszöntével megható sorokkal üzentek tanáruknak az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola szeptembertől már felső tagozatos tanulói.
Az Ab szerint alkotmányos követelmény, hogy a választott szenátusokat nem lehet semmibe venni.