A belügy szerint Maruzsa nem tudott arról, hogy a Madáchban nem akarják betartatni az okostelefonok leadásáról szóló rendeletet
A tárca szerint az államtitkár nem olvasta az igazgató erről szóló közleményét.
A tárca szerint az államtitkár nem olvasta az igazgató erről szóló közleményét.
Mészáros Csaba azt írta, az iskola mobilokat érintő döntéséről tájékoztatta a köznevelési államtitkárt, akinek nem volt ellenvetése.
Tüntető diákok, szülők és tanárok a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatójának visszahelyezését követelik, és a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint is bosszúból, példát statuálva távolította el őt a minisztérium. Totyik Tamás a kiváltó okról, a kormány mobilhasználatot az iskolákban tiltó rendeletéről a HVG-nek azt mondta, az nemcsak korszerűtlen, hanem betarthatatlan is.
A felszólalók szerint Pintér Sándornak bocsánatot kellene kérnie, amiért túlreagálta a dolgot és Mészáros Csabát azonnal vissza kell helyezni az intézmény élére.
300 gyermeknek, valamint 50-60 pedagógusnak és iskolai munkatársnak van három napja arra, hogy új óvodát, iskolát, munkahelyet keressen, miután a fővárosi kormányhivatal törölte a nyilvántartásból Iványi Gáborék iskoláit és óvodáját. Főként sajátos nevelési igényű és rászoruló gyerekekről van szó, akik már valamilyen intézményből eljönni kényszerültek, úgy kerültek a MET intézményeibe.
„Hát mit, hát melyikőtök nőtt fel úgy, hogy mobiltelefon vagy akármicsoda kellett volna?!” – fakadtak ki a Madách-gimnázium mobilokat engedélyező szándékára.
Tüntetés is lesz a volt vezetőért.
Mészárosné Vas Márta nyár közepéig a Jászberényi Tankerületi Központ vezetője volt, miután lemondott tisztségéről, hirtelen felmentették a helyi iskola igazgatóját.
Azonnali hatállyal.
A bíróság nem indokolta meg a sorozatos halasztást.
A tantestület célja nem a tiltás, de a tanulóknak tartaniuk kell magukat a házirendben foglaltakhoz.
Egészen tizenkettedik osztályig tanulhatnak itt a diákok.
Már a 2022-es kompetenciamérés eredményei is minden várakozást alulmúltak, a nemrég publikált tavalyiak pedig még azokhoz képest is további romlást mutatnak.
Napokon át tartó megalázásról, „munkatáborstílusról” számoltak be többen. A Műegyetem „felülvizsgálja az eddigi szabályozást”.
Több önkormányzat is ellenállt az egyházak követeléseinek, és nem adta át a felekezetek által korábban soha nem is birtokolt iskoláját.
A szervezők így kerülnék el, hogy a gólyák „szexuális kontaktusba” kerüljenek egymással.
Az új ajánlott tantárgy célja a diákok „nemzeti öntudatának és létfontosságú képességeinek” fejlesztése.
A mulasztásra magyarázat nincs, de az biztos, hogy június vége helyett a kormányzat csak ősszel tervezi teljesíteni saját vállalását. Pedig egyszer már kitolták a határidőt, hogy beszámoljanak a Fudan Egyetem budapesti beruházásáról, amit éppen jegelnek.
Jellemzően olyan intézményekről van szó, ahol az utóbbi években többször volt valamilyen tiltakozás.