Azonnali hatállyal rúgtak ki legalább öt tanárt egy budapesti gimnáziumból
A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai közül is többen csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz. A tankerület ezt azonban nem vette jó néven.
A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai közül is többen csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz. A tankerület ezt azonban nem vette jó néven.
Az őszi szünet pont három tanítási napot érintett volna.
A Brexit miatt csökkent a magyar hallgatók száma a brit egyetemeken, viszont Hollandiába egyre többen mennek.
A tankerület arról tájékoztatta a Török Ignác Gimnázium igazgatóját, hogy továbbra sem lehet online oktatás, inkább a város négy épületébe szórják szét a több mint 700 gyereket.
Ugyan továbbra is egyre több magyar diák tanulna külföldi egyetemen, de az olyan bonyodalmak, mint a holland lakhatási válság, egyre nehézkesebbé teszik számukra a külföldi továbbtanulást. További akadályokat gördít eléjük az energiaválság és a kapuban álló recesszió, ahogyan az eddig népszerű célországok oktatáspolitikájának piacvédő intézkedései is rontanak a helyzeten.
A tankerületvezető nem ment el az általa összehívott szülői fórumra, ehelyett berendelte a tető nélküli gimnázium igazgatóját. Az iskola előtt szülők, gyerekek tüntetnek, és várták vissza az iskolavezetőt a hírekkel. Az online oktatást nem engedélyezik, a gimnáziumot négy épületben helyezik el jövő héttől. Cikkünk frissül.
Úgy tűnik, mintha a helyszínen háború pusztított volna, de az iskola valójában Észak-Magyarországon van.
Az épület tetőszerkezetét cserélték, de tető nélkül teljesen elázott az iskola. A tankerület nem akarja elrendelni az online oktatást.
Bár épp a tankerület hívta össze csütörtök délutánra azt a szülői fórumot, ahol tájékoztatást adtak volna a gödöllői gimnázium helyzetéről, előző este lemondta a részvételt a tankerület-vezető. A szülők tüntetést tartanak. Az iskola ma is vízben úszik. UPDATE: a mai nap a Diákönkormányzat felszólítására a diákok hazamentek.
A diákok egy hétig délelőtt, egy hétig délután járnak majd órákra.
MIvel az állami intézményekben csak 18 fok lehet, így az egyetemeken sem lesz meleg.
Az ország legjobb gimnáziumai között tartják számon a gödöllői Török Ignác Gimnáziumot, ahol idén úgy indult a tanév, hogy az épületen még javában felújítások zajlottak, most épp tető sincs az épületen. A nagy esőzések ellen a fólia nem volt megoldás, hétfőre a falakból, a konnektorokból is folyt a víz, a gyerekeket azonnal haza kellett küldeni. A pedagógusok már augusztusban kérvényezték, hogy áttérhessenek digitális távoktatásra, de ezt egyelőre nem engedélyezik a gimnáziumnak. Az igazgató már elhasználta saját hatáskörében elrendelhető szabadnapkeretét, ma is a penészes, vizes, építési területnek számító épületben tanult több száz diák – már akiket a szüleik elengedték.
Az egyik intézmény a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum, a másik az Irinyi János vagy Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum lehet.
Több mint 900 munkatárs részesül az egyszeri, bruttó 400 000 forintos juttatásból.
38 volt tanítványa vádol egy színitanodás tanárt, de a tanár mindent tagad, sőt feljelentette az ügyet elindító tanítványát, a tárgyalásra viszont Covid-gyanú miatt nem ment el. A volt diákok – köztük Pásztor Anna énekes – nyilvános „fenéklöttyedtség-mérésről”, valódi pofonról, a megalázások miatt évek után is tartó betegségekről számoltak be. Cikksorozatban mutattuk be a történeteiket.
A csaknem 25 év után az SZFE-ről kirúgott tanár közzétette azt a beszédét, amit utoljára próbált elmondani a szenátus ülésén, de nem hagyták neki, mert egy idő után lekapcsolták a mikrofonját.
Azzal indokolták az akciójukat, hogy nincs más lehetőségük kiállni az oktatás ügyéért.
Október 5-én este 7-től a Tanítanék és a noÁr szolidaritási koncertet és tüntetést tart a Kossuth téren a pedagógusokért. Lassan összeáll program is.
A TASZ fogja képviselni Dezsőfi Györgyöt a bíróságon.
A melegvíz-hiány az egyetem három karát érinti.