Élőláncos tüntetéssel kezdődött a hét az ország egyik legjobb iskolájánál
A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnál a tanárok és a diákok is tiltakoztak.
A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnál a tanárok és a diákok is tiltakoztak.
A tankerület szerint a tetőt hatósági engedéllyel szedték fel és a légtérmérés nem mutatott ki egészségkárosító koncentrációban azbesztet.
A Fóti Népművészeti Szakgimnázium igazgatója arra kérte a szülőket, ha fázós a gyerekük, öltöztessék fel rendesen, és küldjenek vele pokrócot, mert télen sem lesz jobb idő.
Nagyjából háromszáz diák állta körül az iskolát.
A Nemzeti alaptanterv az államtitkár szerint hazafias, gyerekközpontú és 21. századi, abban jelentősen csökkentették a tanulói terheket. A gyakorló tanárok nem ezt látják.
Totyik Tamás, az érdekképviselet alelnöke szerint a pedagógusok körében komoly megélhetési válság alakul majd ki.
A polgári engedetlenséget felvállaló tanároknak szóló fenyegető hangú tankerületi levére válaszolt.
Petíciót készülnek átadni a demonstrálók a tankerület vezetésének.
A szigorúbb szabály csak az állami közintézményekre vonatkozik.
Nem értik, hogy miért éppen a diákokon akar spórolni a kormány.
Bár aggasztónak tűnő változásokat látunk a mai gyerekeken, a tanároknak és szülőknek nyitni kellene a Z generáció tagjai felé, és nem démonizálni őket. El kell fogadni és meg kell érteni őket – mondja Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő, a Rejtélyes Z generáció című kötet szerzője. Szükség van-e még iskolára? Biztosan jó-e a folyamatos multitasking? Van-e pozitív hatása a gyerekekre a videójátékoknak? Interjú.
Ha nincs elég természettudományos tanár, nem biztos, hogy legközelebb lesz az országban olyan tudáscentrum, amely egy járvány idején képes a szükséges gyógyszerek gyártására – figyelmeztet a Richter Szerkezetkutatási Osztályának vezetője. Márpedig az egész országban összesen 33 fizika szakos és 31 kémia szakos tanárjelölt kezdte meg a tanulmányait szeptemberben.
Szeptember és november között zajlik a „kísérleti bemeneti mérés”.
A pécsi diákközösség virrasztást szervez az oktatásért szeptember 27-én, amelyen nemcsak a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettese mellett állnak ki az egybegyűltek, hanem az oktatás jövőjéért és természetesen a pedagógusokért is.
Az iskola által közzétett adatok alapján kiszámoltuk, nettó 7 ezerrel kereshet többet az állásra jelentkező tanár (mindenféle kedvezmény nélkül), mint a délutános takarító.
Mintegy százan demonstráltak a tanárokért a zuglói ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium előtt.
Kevés dolog mutathatná be olyan pontosan a magyar pedagógusok helyzetét, mint ez. Az iskola hétfőn reagált, nem keres többet a takarító, csak nem tudták máshogy fölvinni a számokat.
Az eseményt október 5-én tartják, Budapesten.
Az oktatást nehéz rendőri mintára szervezni, bármennyire is megvan erre a késztetés a területet irányító belügyminiszterben és az ő elvárásaihoz igazodó tankerületek vezetőiben.
A gesztust a Mindenki Magyarországa Mozgalom ajánlotta fel, és gyűjtést is indítottak.