Erre figyeljen, aki részt vesz a mai tüntetéseken!

Jogi kisokost kaptak a tüntető diákok: legyen mindenkinél igazolvány, ha a rendőr kér valamit, azt meg kell tenni, tilos jogszabályokat és KRESZ-t sérteni – ezen kívül viszont szinte mindent szabad.

  • hvg.hu hvg.hu
Erre figyeljen, aki részt vesz a mai tüntetéseken!

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.

Szerdán országszerte tüntetnek tanárok, diákok és szülők az oktatásért: ahogy azt egész napos tudósításunkban követtük, a reggel a Keleti pályaudvartól a Széll Kálmán térig tartó élőlánccal indult és sztrájkokkal, flashmobokkal, este pedig hídfoglalással és Kossuth téri nagy tüntetéssel folytatódik.

A tömeg meghatározó részét képezik a pedagógusokért kiálló diákok – nekik írt rövid összefoglalót a Facebookon Simon Éva jogász arról, tüntetésen mit szabad csinálni, és mit nem. A legfontosabb, hogy

  • mindenkinél legyen személyi, útlevél vagy jogosítvány,
  • a rendőr bárkit igazoltathat vagy belenézhet a táskájába,
  • a tüntetés szervezőjének kéréseit teljesíteni kell,
  • és ha a tüntetés vonulássá alakul, a közlekedés szabályait betartva lehet haladni.

Kiemeli: tilos

  • rendőrre támadni, vagy bárki mással erőszakosnak lenni,
  • követ és kemény tárgyakat dobálni,
  • akár csak a táskában kést, vagy bármilyen fegyvert hordozni,
  • bármilyen felületre spray-vel fújni
  • és kukákat borogatni.

Annak viszont senki nem állhat útjába, hogy 18 év alattiak is tüntessenek, kiabáljanak, zajongjanak (akár káromkodjanak), kritikus transzparenst vigyenek és krétával aszfaltra rajzoljanak, esetleg matricázzanak. Emellett tisztában kell lenni azzal, hogy a tüntetésen bárkiről készülhet fotó vagy videó, és ha erőszakossá válik egy demonstráció, célszerű azonnal hazamenni.

Ha valaki úgy érzi, megsértették a jogait, vagy bajba került, vegye fel a kapcsolatot a szüleivel, a TASZ és a Helsinki pedig egyaránt telefonos jogsegélyt biztosít.

  • TASZ jogsegély: +36 30 722 3356
  • Helsinki jogsegély: +36 1 321 4323, +36 1 321 4327

A TASZ emellett kiemelte azt is: a  diákokat ugyanúgy megilleti a gyülekezéshez való jog, ezt nemzetközi megállapodások is biztosítják, például a Magyarország által is ratifikált ENSZ Gyermekjogi Egyezmény. Hozzáteszik: „sem a tanárnak, sem az igazgatónak, sem a tankerületnek nincs joga megtiltani, hogy a diákok tüntetésen vegyenek részt vagy ilyet szervezzenek, és büntetni sem lehet ezekért senkit”. Az iskoláknak és a tankerületeknek egyaránt tilos nyilvántartást vezetni a részt vevő diákokról.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.