Ez az új nyomtatott áramkör vízben oldódik, és ez jobb hír, mint elsőre gondolná
Közel kétharmadával csökkenhet egy nyomtatott áramkör környezeti lábnyoma egy új megoldással, amely fejlesztése már előrehaladott állapotban van.
Közel kétharmadával csökkenhet egy nyomtatott áramkör környezeti lábnyoma egy új megoldással, amely fejlesztése már előrehaladott állapotban van.
A skóciai Orkney-szigeteken keddtől már drónnal is postáznak küldeményeket.
Viszonylag könnyedén megkerülhető a közismert chatbotok biztonsági védelmi rendszere – mutattak rá kutatók. Felfedezésük azt jelenti, hogy aki szeretne, könnyen visszaélhet a mesterséges intelligenciában (MI) rejlő potenciállal.
A mesterséges intelligenciával készíttet összefoglalókkal bővítette cikkei a svéd Aftonbladet, az eredmények pedig minden szempontból pozitívak, olvasói és kiadói oldalról is.
Egy saját fotó feltöltése után pár egyszerű lépés elvégzésével kiderítheti, hogy milyen Barbie vagy Ken lenne.
A jövőben az androidos telefonok is riasztani fognak, ha valaki a mostanában egyre népszerűbb nyomkövető kütyüvel igyekszik rajta tartani a szemét a mobil használóján.
Az 1977 óta a világűrben haladó szonda napok óta nem fogad és nem ad jeleket a Földnek.
Hiába a Titan évekkel korábban előjelzett tragédiája, a cég társalapítójának nagyravágyó tervei vannak, csak ezúttal nem a víz alatt, hanem az űrben: szerinte jó ötlet lenne embereket küldeni egy, a Vénusz légkörében lévő űrállomásra.
Egy középkategóriás telefon, melybe néhány csúcskategóriás jellemzőt is belegyömöszölt a gyártója. A kamerájával és képernyőjével kiemelkedő Honor 90 járt nálunk tesztelésre.
Az Apple rendszerint egy sor változtatást hajt végre minden évben az új iPhone-készülékeken, és a bemutató közeledtével ezek egyre világosabbá válnak, hiába próbálja hétpecsétes titokként őrizni őket a cég. Bizonyos tekintetben az idei lehet az iPhone történetének legnagyobb változása, már ami a töltőcsatlakozót érinti – de más érdekességek is várhatóak.
Gyakorlatilag bármilyen fotót ki tud terjeszteni az Adobe Photoshop újdonsága – mi magunk is megszabhatjuk parancsokkal, hogy mit szeretnénk látni a fotó körüli, mesterségesen létrehozott kiterjesztésben.
Jól jár az a cég, amelynek a megrendelője az Apple, így nem véletlen, hogy a japánok is szemet vetettek az óriásvállalatra. Szeretnék, ha néhány év múlva már tőlük rendelne az Apple (és még pár technológiai óriás) chipeket, méghozzá olyanokat, amelyek 2 nm-es technológiával készülnek.
Ken Pillonel, akit az USB-C-s iPhone-átalakításról már megismerhetett a világ, ezúttal egy az egyben lemásolta az AirPods Pro tokját – csak úgy, hogy azt könnyedén javítani lehessen.
Adathalászok igyekeznek megszerezni az államkincstári számlák adatait, hogy így férjenek hozzá a rajta lévő vagyonhoz – mutatjuk, mikre figyeljen, hogy ne legyen átverés áldozata.
Újabb praktikus funkció érkezik a WhatsAppba, már rövid videók formájában is folytathatunk beszélgetéseket az alkalmazásban.
A mexikói drogkartellek követésére még a márciusi tiltás után is használta az FBI az izraeli NSO egyik kémprogramját. Van magyarázatuk rá.
Megjelenésüket és méretüket tekintve gyakorlatilag az amerikai haderő drónjainak tökéletes másolatai az új észak-korai pilóta nélküli légi járművek, bár egyelőre a képességeikről keveset tudni.
Számos illegális tevékenységben, például betéti- és hitelkártyaadatok ellopásában is segítheti a kiberbűnözőket egy új chatbot, ami a napokban tűnt fel a sötét weben.
Nehéz szavakban kifejezni, mennyire súlyos a helyzet a bolygónk többi részére is nagy hatással lévő Antarktisznál, vélik a kutatók. Az ok egyértelmű: az ember.
Nem sok ideig húzta az X a Twitter-székház tetején.