Homokból álló felhők borítanak egy érdekes bolygót, amit már a James Webb is vizsgál
Bár már 2016 óta tudni a létezéséről, most végre több információt kaphatnak a kutatók a VHS 1256 b nevű objektumról.
Bár már 2016 óta tudni a létezéséről, most végre több információt kaphatnak a kutatók a VHS 1256 b nevű objektumról.
A Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2-ből jöhet egy „alap” és egy felpörgetett verzió is.
Lehet akármilyen komoly a hardver és a szoftver, a munkavállaló a leggyengébb láncszem egy céges hálózatban, és ezzel a kiberbűnözők is pontosan tisztában vannak. A kiberbiztonsági incidensek jelentős hányada mögött áll a munkavállalók vagy egy bedolgozó partnerek hanyagsága. Az ellenszer a cégvezetők kezében van.
Csütörtök este ismét kiosztották az anti-Nobel-díjként elhíresült IgNobel-díjakat. A bizottság összesen tíz kategóriában osztotta ki idén az „elismeréseket” azokért a munkákért, amelyek elsőre megnevettetik, majd elgondolkodtatják az embert.
Az állampolgároknak sem egymásra, sem a politikusokra nem érdemes mutogatniuk, a krízishelyzet megoldása mindannyiunk közös felelőssége – mondta Tim Höttges, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatója a kölni Digital X 2022 konferencián. A vezető a digitális infrastruktúra által teremtett lehetőségek intenzívebb kihasználására is felszólított.
Néhány napja tette elérhetővé az Apple mobil operációs rendszerének legújabb főverzióját, az iOS 16-ot. Úgy tűnik, a felhasználók jobban érdeklődnek iránta, mint az egy évvel ezelőtti frissítésért.
Az, hogy egy webkamera kémkedhet a felhasználó után, jóval közismertebb, mint az, hogy a mikrofon is hasonlóképp tehet. Szingapúri és koreai kutatók eszköze ez utóbbi ténykedés leleplezésében segíthet.
Átdolgozta környezetvédelmi stratégiáját a Samsung. Az új terv részeként az elektronikai óriás az évtized végéig több mint 7 billió dél-koreai wont, azaz 2 billió forintnál is több pénzt fektet be zöld kezdeményezésekbe.
A tesztrepülésre már jövőre sor kerülhet, az első misszió pedig 2024-ben startolhat.
Érdemes frissíteni az Instagramot a szülőknek – és a tizenéves gyerekeknek is –, mert végre elérhetővé vált a gyerekek nagyobb biztonságát elősegítő funkció.
Az oroszok által indított háború kezdete óta a Kijev feletti égbolton nem csak orosz repülőgépeket látni.
A szakemberek önkéntesek segítségével mutatták meg a mesterséges intelligenciának, mikor és milyen módon kell nevetni.
A monstrumot a jövő kvantumszámítástechnikai kísérleteihez fogja felhasználni a chipgyártó.
Az AR 3098 jelű napfolt négyszer akkora, mint a Föld. A tudósok szeptember 12-én regisztrálták a napkitörést.
Az amerikai keresőóriás annyira hatalmas, hogy bármikor eldöntheti, mikor jubilál. Ha úgy vesszük, ma 25 éves.
Kína nemcsak a vasúti, hanem a közúti közlekedésben is alkalmazná a maglev technológiát.
A cég által gyártott autók tulajdonosai már több tízezer dollárt fizettek ki egy olyan alkalmazásért, ami még el sem készült.
A Serve Robotics modellje először tanácstalankodott, hogy hogyan kellene továbbmennie, végül egy férfi engedte őt át a bűnügyi helyszínen.
Ha ismerősen cseng a neve, az nem véletlen: két népszerű játék (Wordle, Dall-E Mini) kombinációjaként született egy újabb, ingyen játszható online játék, a Wordalle. Kérdés, vajon meg tudja-e ismételni a Wordle sikerét?
Az Amazon egyelőre csak az Egyesült Államokban vezeti be az Alexa azon új funkcióját, ami valószínűleg sok felhasználónak nem fog tetszeni.