Exit poll: A baloldal nyerte a francia választás második fordulóját
Marine Le Pen pártja csak a harmadik helyet szerezte meg.
Marine Le Pen pártja csak a harmadik helyet szerezte meg.
Hilarion metropolita egy orosz hírlap által bemutatott dokumentumok szerint három hónappal azután már magyar útlevéllel rendelkezett, hogy ideköltözött. A magyar kormány nem sietett tisztázni, hogyan történhetett mindez, amennyiben így történt.
Az uniós főképviselő a magyar miniszterelnök moszkvai látogatásához hasonlóan ezúttal is leszögezte, hogy az azerbajdzsáni csúcson való részvétel Magyarország és a Türk Államok Szervezete kétoldalú kapcsolatainak keretében történt, az EU-nak semmi köze nem volt hozzá.
A Vlaams Belang elnöke szerint már érezni a változás szelét Európában.
Az amerikai külügy nem számít arra, hogy a mérsékelt Maszúd Peszeskján vezetése alatt alapvető változások történnének az iráni politikában.
A Dán Néppárt is csatlakozik a Patrióták Európáért nevű csoporthoz az EP-ben.
A Nemzeti Tömörülés elnöke arról is beszélt egy interjúban, hogy számára az, hogy Franciaország katonákat küldjön Kijev megsegítésére, vörös vonal.
Százezernél is több háztartás maradt áram nélkül.
A halálos áldozatokat követelő tüntetések hatására visszavont új adók lángra lobbantották Kenyában a mélyen gyökerező elégedetlenséget.
A NATO-tagországoknak nem attól kell tartaniuk, hogy megtámadják őket, sokkal inkább attól, hogy maga a szövetség végez magával, írja Orbán Viktor egy terjedelmes Newsweek-véleménycikkben, amelyben levezeti, hogy az öngyilkosság akkor következik be, ha a szövetség a béke helyett a háborút választja.
Úgy volt, hogy Szijjártó Péter hétfőn találkozik Budapesten Annalena Baerbock német külügyminiszterrel. A Külügyminisztérium megkeresésünkre közölte: a lemondás hátterében kizárólag technikai és nem politikai ok áll.
Az amerikai nagykövet után a Fehér Ház szóvivője is kommentálta Orbán Viktor nagy felháborodást kiváltó látogatását Putyinnál.
Díszőrség fogadta a fuzuli nemzetközi repülőtéren. Putyin után a Türk Államok Szervezetének a csúcstalálkozója vár rá.
A szlovák miniszterelnök arról is beszélt: módosítani kellene az alkotmányt a progresszív ideológiák terjedésének megakadályozására.
Moszkva kénytelen volt áthelyezni hadihajóit a Krímből – állítja egy ukrán parancsnok.
Minden korábbinál nagyobb botrányt kavart az EU-ban Orbán Viktor, aki pénteken az Unió soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnökeként úgy látogatta meg Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy arra semmiféle felhatalmazása nem volt. A HVG forrásai szerint kedden Kijevben azt kérték az ott tárgyaló Orbántól, hogy közvetítsen Kijev és Donald Trump között, míg Putyin arra számított, a magyar vendég ismerteti az EU Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos álláspontját.
A rendszert működtető ukrán katonák sikeresen elvégezték a megfelelő kiképzést Németországban – közölte Martin Jäger.
Nem sokkal azt követően, hogy az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea is együtt gyakorlatozott a térségben.
Több Trump mögött álló szellemi műhely is dolgozik az új berendezkedés kialakításán, írja a német lap szerzője.
Történelmi vereséget szenvedtek Nagy-Britanniában a konzervatívok, de mégsem akkorát, hogy összeomoljanak. A Munkáspárt fölényes győzelmet aratott, de mégsem akkora támogatással, hogy ne kelljen odafigyelnie a megosztott társadalomra, amely elsősorban nyugalmat és prosperitást vár, nem pedig ideológiai harcokat.