Ez a négy leggyakoribb érv, amit a Kreml trollhadserege használ
A Political Capital legfrissebb kutatása bebizonyította, hogy az orosz trollkommandók az online térben ismétlődő kommentek egész sorozatával igyekeznek zavart kelteni.
A Political Capital legfrissebb kutatása bebizonyította, hogy az orosz trollkommandók az online térben ismétlődő kommentek egész sorozatával igyekeznek zavart kelteni.
Az ukrán fronton elátkozott erdőben és ember utáni világban bolyongtunk. Elvezettek minket az oroszok rejtekhelyeire, és kiderült, az ember utáni világ nem üres lesz, mert a házikedvenceink népesítik be az utcákat. A sokadik faluban végül találkoztunk egy túlélővel, aki felidézte a terrort. Munkatársunk, Földes András több mint egy hetet töltött a közelmúltban Kelet-Ukrajnában. Az ott készült filmjei közül itt van az első.
A kezdeményezés visszaszerzéséhez jó minőségű, mozgékony csapatokra lenne szüksége az orosz hadvezetésnek, amelyek képesek lennének egyrészt visszaverni az ukrán áttörési kísérleteket, másrészt pedig támadó műveleteket végrehajtani.
Ukrajna úgy számol, már 70 ezer orosz katona halt meg a háborúban, Zelenszkij elnök szerint Oroszország 4500 rakétát lőtt ki eddig a háború alatt, Sojgu orosz védelmi miniszter pedig sikeresnek ítélte a "részleges mozgósítást", mondván: 82 ezer újonc tartózkodik a "konfliktusövezetben", további 218 ezer pedig még kiképzés alatt áll.
A NATO főtitkára az amerikai félidős választásokra készülő republikánusoknak is üzent, akik azzal kezdtek kampányolni, hogy megvágják az Ukrajnának folyósított támogatásokat.
Az újabb fegyverkísérletet a kommunista ország közvetlenül azt követően hajtotta végre, hogy találkozott a japán, az amerikai és a dél-koreai külügyminiszter-helyettes, és megállapodtak abban, hogy megerősítik elrettentő erejüket a térségben.
A támadót a rendőrség elfogta.
Az orosz elnök nagyszabású beszédet tart a Valdaj nemzetközi vitaklub ülésén. Szerinte a Nyugat szítja a háborút, ő pedig folyamatosan az Ukrajnában elesett katonáikra gondol.
Egymásnak adják a kormányfői rezidencia ajtajának kilincsét a brit miniszterelnökök. Rishi Sunaknak most a gazdasági megszorítások közepette kellene feltámasztania a népszerűtlenségi csúcsokat döntögető konzervatív pártot.
A Kreml szóvivője azt nem árulta el, miről fog szólni az orosz elnök.
Ha a felsőházon és Vlagyimir Putyinon is átmegy a törvény, akkor komolyan büntethetik azokat, akik a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket és az általuk vallott értékeket népszerűsíti.
A felvételeken egy Jarsz típusú rakéta indítását és egy atom-tengeralattjáróról való kilövést is megtekinthetünk.
Az orosz csapatok hónapok óta próbálják elfoglalni a várost.
Hozzá hű embereket válogatott maga mellé a hatalom csúcsára a harmadszor is pártfőtitkárrá választott Hszi Csin-ping. Az egyszemélyi hatalommal viszont egyszemélyi felelősség is járhat.
Gyenisz Szkopin állítólag tíz napot töltött börtönben, mert részt vett egy tüntetésen.
Mintha Csernobilban lennék, csak a sugárzás nincs – így írta le munkatársunk, Földes András, milyen érzésekkel lépkedett Kelet-Ukrajna elnéptelenedett falvaiban, katonák, tűzszerészek társaságában. Közel tíznapos riportútja első filmjét pénteken mutatja be a hvg360. Most ebből adunk ki ízelítőt.
Már korábban is érkeztek információk arról, hogy az Ukrajnában harcoló orosz katonák sem megfelelő felszerelést, sem kiképzést nem kaptak.
Az eset az USA-ban történt, és a rendőröket is váratlanul érte a fejlemény.
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek kereskedelmi műholdjai legitim célpontokká válhatnak Moszkva számára, ha azok részt vesznek az ukrajnai háborúban – fenyegetőzött egy magas rangú orosz külügyminisztériumi tisztviselő.
A kínai vezető szerint a két nagyhatalomnak meg kell erősítenie a kettejük közötti kommunikációt és együttműködést, hogy előmozdítsák a világ stabilitását.