Lukasenka migránsokkal fenyegetett, Litvánia már építi a kerítést a határra
Idén már több mint 1500 ember lépte át illegálisan a litván–fehérorosz határt.
Idén már több mint 1500 ember lépte át illegálisan a litván–fehérorosz határt.
Fényes nappal, az utcán lőtték fejbe Hollandia legismertebb bűnügyi újságíróját, aki több évtizedes karrierje alatt számos, gyerekek ellen elkövetett gyilkossági ügyben vezette nyomra a rendőröket. A hatóságok egy nemzetközi drogbandára gyanakodnak, a magyar kormány azonban ezúttal is jobban tudja, ki a bűnbak: a holland liberalizmus.
A 33 éves Sarah Everard halála komoly felháborodáshoz vezetett az Egyesült Királyságban.
Bangladesben gyakoriak az üzemi balesetek, mivel kevés helyen tartják be a biztonsági előírásokat.
Az ellenzék jelöltjét óriási többséggel választották meg. A lengyel kormánypárt ezúttal engedett. Hatodik nekifutásra sikerült elkerülni egy alkotmányellenes helyzetet.
Az italmérő nem Magyarországon van, hanem Iowa államban. A kocsmáros fia korábban együtt szolgált az amerikai elnök azóta elhunyt fiával.
Yascha Mounk pár éve még aggasztónak tartotta a helyzetet az egyre erősebb populista hullám miatt, de most változott a véleménye.
Fegyveres csoportok továbbra is sok helyen elzárják a civil lakosságot a humanitárius segélyektől, a kiéheztetést háborús taktikaként alkalmazzák.
A merényletet végrehajtó kommandóban két amerikai állampolgár és 26 kolumbiai volt.
A külföldi női neveknél továbbra is kiteszik a toldalékot.
Még mindig sokkos állapotban van Haiti, ahol rendkívüli állapotot hirdettek, mert az államfőt meggyilkoló banda bizonyította: ők uralkodnak az amerikai földrész egyik legszegényebb államában, nem pedig a törvényes hatalom. Az USA, amelynek meghatározó befolyása van Haitin ragaszkodik hozzá, hogy szeptemberben megtartsák a választásokat - írja az RFI közszolgálati portál.
Aligha gondolta volna a brit kormány, hogy érvei a skót függetlenségi törekvések letörésére egyszer még a visszájára fordulnak. A skótok legfőbb baja, hogy az angolok kiléptették őket az EU-ból.
Riadó miatt kellett félbeszakítani közös sajtótájékoztatójukat egy légibázison: küldetése volt a háttérként szolgáló Eurofighternek.
Fel van adva a lecke a Bizottságnak, mármint hogy mit követelhet meg Budapesttől – olvasható az európai ügyekre szakosodott Politico című lapban.
A karibi ország ügyvivő miniszterelnöke, Claude Joseph szerint az elnököt "angolul és spanyolul beszélő külföldiek" gyilkolták meg.
Aljakszandr Lukasenka korábban közölte, egyáltalán nem állítja meg a migránsokat, de a litván elnök szerint Minszk konkrétan repteti magához a menekülteket, hogy az Unió felé terelhesse őket.
Rodrigo Duterte az ország szabályai szerint elnök már nem lehet, de mondt mondta, van befejezetlen dolga.
A delta variáns miatt újra meghosszabbítják a korlátozásokat.
A 21 méteres építmény 3 méterrel magasabb a korábbi rekordernél, a csúcsán egy koronavírus ül egy kis koronával a "fején".
A 36 éves Eduardo Leite szerint nincs mit takargatnia. Szimpatizánsai közül többen is azt üzenték, csodálják a bátorságát.