Pont akkor volt földrengés Liechtensteinben, amikor a parlamentben a földrengésekre vonatkozó biztosítás volt a téma
A csütörtöki rengést még Bajorországban is érezték.
A csütörtöki rengést még Bajorországban is érezték.
Mert „többen is sörösüveggel, további egy-két ember pedig ún. repohárrral a kezében, hanyag fesztiválpózban” mutatkoztak a kocsma előtt az utcán.
Tizenegy évvel azután, hogy először felmerült a terve, jó pár év késés után végre átadták a bringautat, amin Budapesttől egészen a Balatonig lehet tekerni. Kár, hogy sok mindenre alkalmas, de erre az egyre pont nem.
A volt amerikai elnök állítólag azzal is hencegett, hogy tud Macron „piszkos kis titkáról”. Most találtak nála egy aktát.
A kizárólag 25 év alatti nőkkel folytatott kapcsolatai miatt csipkedte a fapados légitársaság a hollywoodi sztárt.
A Paris Saint-Germain labdarúgójának párján 16 éves korában végeztek nemváltó műtétet. Sajtóhírek szerint hónapok óta együtt vannak.
Az állat és gazdája egy ágyban alszanak.
Divatjamúlt már az az elvárás, hogy az egészségügyben használt textil alapanyag kiforrázható legyen a fertőtlenítéshez. A textilipar már ultramodern fejlesztésekkel igyekszik felvenni a harcot a koronavírus-járvánnyal és a klímaváltozással.
Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban. Az államfő - az Állami Számvevőszék minapi elemzésével ellentétben - nem beszélt arról, hogy demográfiai problémákat okozhat, ha túl sok nő kap diplomát.
A szombat esti budapesti látványosság készítőinek tulajdonítják a videót.
A szerb elnök szombaton bejelentette: a Koszovóval szembeni feszültségek, valamint az élelmiszer- és energiaárak robbanása miatt nem rendezik meg az idén Belgrádba szervezett páneurópai melegfelvonulást.
A testmozgás és a diéta kombinációja növelheti a Faecalibacterium prausnitzii bélbaktériumok számát a gyomorban.
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő, 108 kilométeres bicikliút utolsó, Székesfehérvár–Balatonakarattya közti szakaszát.
21 éve beszüntették, most újra bevezetik az erőszakos nevelési módszert. A megyei iskolai körzet vezetője szerint már voltak szülők, akik megköszönték az intézkedést.
Magyar lányok becsábították a külföldi vendéget, akire a végén százezres számlát vertek rá.
Sanna Marin kedden elismerte, hogy valóban az ő buliján készült a kép, amelyen két csókolózó, finn influencer melleit csupán egy „Finnország” felirat takarja.
Patinás gyűjteményt árvereznek el Párizs egyik legpatinásabb palotájában egy kőhajításnyira a Notre Dame-tól.
Az államfőnek fárasztó napja lehetett.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Marczibányi téren, a Bobóban jártunk.