„A Fidesz elveszíti befolyását a nők jogaira” - a belga biztos kapja meg a Várhelyitől elvett hatásköröket
A belga sajtó információi alátámasztják korábbi értesüléseinket, mely szerint Várhelyi Olivér leendő biztosi portfóliójából elvesznek hatásköröket és a belga biztos fogja ezeket megkapni. Végül Várhelyi lesz az egyetlen uniós biztos, aki nem az eredetileg javasolt szerepet fogja betölteni a második, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságban.
EUrologus
Hadja Lahbibnál landolnak azok a területek, amelyeket eredetileg Várhelyi Olivérnek szántak. A magyar jelöltet egészségügyi és állatjóléti biztosnak jelölte Ursula von der Leyen, a jóváhagyási folyamat azonban megakadt: Várhelyivel a szociáldemokrata-liberális-zöldpárti blokk nem volt elégedett, míg a hat bizottsági alelnök kijelölése a pártok közötti viták miatt nem vált véglegessé.
Egy hétig tartó bizonytalanság után az Európai Néppárt, a Szociáldemokraták és a liberális Renew Europe megegyeztek és zöld utat adtak a hat alelnöknek, és írásban is megerősítették együttműködésüket a jövőre nézve. Közös nyilatkozatukban felsorolják az együttműködés legfontosabb szempontjait, ezen belül hangsúlyozzák Ukrajna további támogatásának fontosságát, a jogállamiságot, valamint az Európai Szerződés 2. cikkében leírt európai alapvető értékek iránti elkötelezettségüket. (Ezek az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartása.)
Várhelyi Olivér helyzetét is rendezték, azonban – összhangban a korábban már megfogalmazott aggályokkal – több területet elvettek tőle. Ezek a következők: a szexuális és reprodukciós jogokkal kapcsolatos hatáskör, a válságkezelés (például járványok esetén) és az egészségügyi válságkezelő mechanizmus (HERA) felügyelete. Ezek kerülnek Hadja Lahbib belga biztoshoz, aki a készenlétért, válságkezelésért és egyenlőségért felelős biztos lesz – erősítette meg a közszolgálati VRT.
De benoeming van de nieuwe Europese bestuursploeg van voorzitter Ursula von der Leyen zat in het slop sinds de EVP, S&D en Renew vorige week botsten over de evaluatie van de hoorzittingen van de 6 kandidaat-vicevoorzitters. Met name de Spaanse socialiste Teresa Ribera en de radicaal rechtse Italiaan Rafaele Fitto stootten op verzet.
Mindezt alátámasztotta a Renew Europe képviselőcsoport közleménye is, amiben úgy fogalmaznak, hogy “Várhelyi átdolgozott portfóliójával a Fidesz elveszíti befolyását a nők jogaira”.
Renew Europe unites the centre to defend Europe!By forging a coalition, we’ve ensured stability & progress in a changing world. With a revised portfolio for #Várhelyi, Fidesz loses influence over women’s rights.Centrists remain 🇪🇺’s bridge-builders.https://t.co/TcXk5OpUDq
Az új Európai Bizottság összetételét jövő héten szerdán hagyja jóvá az Európai Parlament, a testület december 1-jén kezdi meg a munkáját.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.