Brüsszel szigorítana a gyerekek közösségimédia-használatán: 15 év alatt nem lehetne önálló fiókjuk

Az Európai Bizottság egységes uniós szabályokat vezetne be a gyermekek online védelmére: 13 év alatt megtiltaná a közösségi média használatát, 15 éves kor alatt pedig nem lehetne saját, önálló közösségimédia-fiókjuk a gyerekeknek. A 13 és 15 év közöttiek csak szülői felügyelettel használhatnák ezeket a szolgáltatásokat. Ursula von der Leyen szerint a platformoknak kellene bizonyítaniuk, hogy szolgáltatásaik biztonságosak a kiskorúak számára, nem pedig a hatóságoknak utólag bizonyítaniuk a károkat.

  • HVG
  • Arató László (Eurologus)

Az Európai Bizottság elfogadta az úgynevezett EU KIDS Act jogszabályjavaslatát, amely az eddigieknél szigorúbb és egységesebb keretek közé szorítaná a gyermekek online jelenlétét. A tervezet szerint 13 év alatt nem lehetne közösségi médiát használni, 15 év alatt pedig nem lehetne saját, önálló közösségimédia-fiókot létrehozni.

Nincs közösségi média 13 éves kor alatt. Nincs személyes fiók 15 éves kor alatt

– foglalta össze a javaslat lényegét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a strasbourgi sajtótájékoztatón.

A Bizottság fokozatos megközelítést alkalmazna, mivel szerintük a különböző életkorú gyerekek eltérő mértékű védelemre szorulnak. A 13 és 15 év közötti gyerekek szülő vagy gyám által létrehozott és felügyelt úgynevezett minifiókokat használhatnának, korlátozott funkciókkal. Ezeknél napi legfeljebb egyórás képernyőidőt írnának elő, a szülők pedig többek között szabályozhatnák, hogy a gyermek kivel léphet kapcsolatba.

A 3 és 13 év közötti gyermekek nem férhetnének hozzá a közösségi médiához, de a számukra kifejezetten kialakított gyermekbarát videómegosztó szolgáltatásokat szülő által kezelt fiókon keresztül használhatnák. A szülők számára a Bizottság olyan eszközt is előírna, amellyel egyszerűen korlátozhatják saját eszközük használatát ezekre a szolgáltatásokra, amikor azt átadják a gyermeküknek.

„A szülők nem versenyezhetnek az algoritmusokkal”

Von der Leyen a szigorítást azzal indokolta, hogy a gyerekek túl korán kerülnek kapcsolatba olyan technológiákkal, amelyeket nem az ő fejlődésük és jóllétük szem előtt tartásával terveztek.

A Bizottság elnöke szerint az európai fiatalok átlagosan napi négy-hat órát töltenek a képernyő előtt, azok pedig, akik tízéves koruk előtt kezdték használni a közösségi médiát, napi hét-nyolc órát is online lehetnek.

„Ez egy felnőtt számára majdnem egy teljes munkanap” – mondta.

Von der Leyen szerint az online térben a gyerekeket olyan kockázatok érhetik, amelyekkel életkoruk miatt még nehezen tudnak megbirkózni. A zaklatás hazáig követheti őket, miközben az internetre felkerült hibák akár tartósan is megmaradhatnak.

A gyermekkor és a pubertás arról szól, hogy hibákat követünk el, tanulunk ezekből a hibákból és fejlődünk

– fogalmazott. A Bizottság elnöke az online csalások és a gyermekeket megcélzó ragadozó felnőttek veszélyére is felhívta a figyelmet. Szerinte a platformok üzleti modellje is szerepet játszik abban, hogy a gyerekek mennyi időt töltenek a szolgáltatásokon.

A platformokat úgy tervezték, hogy megragadják a figyelmünket. Az algoritmusok tanulnak a viselkedésünkből, és ezt arra használják, hogy kattintsunk, reagáljunk és tovább görgessünk

– mondta. Hozzátette: „Túl gyakran ezek az addiktív funkciók egy üzleti terv részét képezik. A cél az, hogy a gyerekeket online tartsák, és pénzzé tegyék a figyelmüket.”

Von der Leyen szerint „a szülők nem versenyezhetnek az algoritmusokkal, és nem is kellene nekik”.

A Bizottság elnöke a közösségi média gyermekekre gyakorolt hatásával kapcsolatban a depressziót, a szorongást, az alváshiányt, az önsértést és a függőséget is a kockázatok között említette, valamint a legsúlyosabb esetekben az öngyilkosság veszélyére is utalt. Szerinte mára jelentős mennyiségű bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a közösségi média milyen károkat okozhat a fejlődő agyban és személyiségben.

Nem csak a korhatár szigorodik

A KIDS Act azonban nem pusztán életkori korlátozásokat tartalmaz. A 18 év alattiak számára elérhető online szolgáltatásoknak – így a közösségi médiának, videómegosztóknak, online játékoknak és bizonyos mesterségesintelligencia-szolgáltatásoknak – úgynevezett „safety by design”, vagyis már a tervezés során beépített biztonsági követelményeknek kellene megfelelniük.

A Bizottság tiltaná az olyan addiktív funkciókat, amelyek a felhasználók figyelmének minél hosszabb lekötését szolgálják. Korlátoznák a profilozáson alapuló ajánlórendszereket is, ha azok káros tartalmak egyre mélyebb fogyasztására, úgynevezett „nyúlüregekbe” terelhetik a kiskorúakat.

Nem lehetne végtelenül görgethető tartalmi felületet kialakítani megállási pontok nélkül, és tiltanák az úgynevezett jutalmazási trükköket, valamint az alvás ideje alatt küldött push értesítéseket is. A platformoknak meg kellene akadályozniuk az idegenek nem kívánt kapcsolatfelvételét.

A kiskorúak profiljai alapértelmezés szerint privátak lennének, a helymeghatározás, a kamera és a mikrofon használatát pedig alapból kikapcsolnák. A gyerekek számára egyszerű blokkolási és némítási lehetőségeket, időkorlátokat, valamint általuk szabályozható ajánlórendszereket is biztosítani kellene.

https://hvg.hu/tudomany/20260722_franciaorszag-kozossegi-oldalak-hasznalata-tiltas-torveny

Hadüzenet a Big Technek

Henna Virkkunen, az Európai Bizottság digitális ügyekért felelős ügyvezető alelnöke szerint a szabályozás célja, hogy a szülők nagyobb kontrollt kapjanak anélkül, hogy minden felelősséget rájuk hárítanának.

A Big Tech nem döntheti el, hogyan töltik a gyerekeink a napjaikat

– fogalmazott Virkkunen a strasbourgi sajtótájékoztatón.

A finn biztos szerint szülők, tanárok, politikai vezetők és maguk a gyerekek is egyre gyakrabban beszélnek vele a közösségi média gyermekekre és tinédzserekre gyakorolt káros hatásairól.

Mindannyian tudjuk, hogy a közösségi média lényege a figyelem megragadása és a gyerekek képernyőhöz kötése, és ennek véget kell vetni

– mondta. Virkkunen szerint az új jogszabály a már meglévő uniós szabályozásra épül. Kiemelte, hogy az Európai Bizottság idén tíz előzetes megállapítást tett nagy platformokkal kapcsolatban. Ezek között említette a TikTokot az addiktív kialakítással és a nem megfelelő fiókbeállításokkal, a Metát pedig az addiktív kialakítással és a Facebook, illetve az Instagram kiskorú felhasználóinak védelmével összefüggésben.

A Bizottság négy nagy pornográf platformmal kapcsolatban is fellépett, amelyek Virkkunen szerint felnőttek számára fenntartott szolgáltatásként határozták meg magukat, ennek ellenére kiskorúak is hozzáférhettek az oldalaikhoz.

Az AI-chatbotokat is korlátoznák

Az új szabályozás külön rendelkezéseket tartalmazna a mesterséges intelligencián alapuló chatbotokra és az úgynevezett MI-társakra.

Ezek a szolgáltatások kiskorúak esetében nem viselkedhetnének úgy, mint egy emberi barát, ha ezzel érzelmi függőséget alakíthatnak ki. A chatbotok nem vihetnék automatikusan tovább a gyermek korábbi beszélgetéseit a későbbi interakciókba, és már bevezetésük előtt tesztelni kellene őket a gyermekeket érintő kockázatok szempontjából.

https://hvg.hu/gazdasag/20260826_szlovakia-kozossegimedia-hasznalat-tiltas-16-even-aluliak-kormany-dontes-jogszabaly-europai-unio

A gyerekeknek szánt játékokba és alkalmazásokba épített chatbotok sem kapcsolhatnának be automatikusan, nem lehetne őket a gyermekekre ráerőltetni, és egyszerűen kikapcsolhatónak kellene lenniük.

Virkkunen szerint az uniós mesterségesintelligencia-rendelet már jelenleg is tiltja az olyan MI-rendszereket, amelyek manipulálják az embereket, vagy kihasználják a gyermekek sérülékenységét. A KIDS Act ezekre a szabályokra építve további védelmet biztosítana.

A platformoknak kell bizonyítaniuk

A tervezet egyik legfontosabb újítása a bizonyítási teher megfordítása. Von der Leyen szerint eddig a hatóságoknak kellett bizonyítaniuk, hogy egy platform vagy annak bizonyos funkciói károsak. Az új rendszerben viszont a legnagyobb platformoknak kellene előzetesen bizonyítaniuk, hogy szolgáltatásaik biztonságosak.

A Bizottság elnöke hozzátette: „Az életkori korhatár nem jelenti azt, hogy a technológiai vállalatokat felmentjük a platformon található tartalmakért viselt felelősség alól.”

A nagyon nagy online platformoknak részletes gyermekbiztonsági terveket kellene benyújtaniuk, még azelőtt, hogy új szolgáltatásokat, funkciókat vagy működési módokat vezetnének be. Ezeket egy független auditor is megvizsgálná.

Ahelyett, hogy a hatóságoknak utólag kellene bizonyítaniuk a károkat, a legnagyobb platformoknak előre kell benyújtaniuk részletes gyermekbiztonsági terveket

– fogalmazott Von der Leyen. Virkkunen szerint a vállalatoktól azt várják, hogy már a bevezetés előtt teszteljék a gyermekeket érintő kockázatokat, majd a szolgáltatás elindítása után is figyeljék az esetleges károkat.

Uniós alkalmazás ellenőrizné az életkort

Az életkor ellenőrzésére a Bizottság uniós szinten tanúsított eszközöket alkalmazna. Ezek közé tartozhat az EU életkor-ellenőrző alkalmazása, amely a Bizottság szerint úgy működne, hogy a platform ne kapjon hozzáférést a felhasználó személyazonosító okmányaihoz vagy biometrikus adataihoz.

Von der Leyen a sajtótájékoztatón kiemelte az úgynevezett „zero-knowledge proof” technológiát. „A platform csak egyetlen dolgot tud meg: azt, hogy elég idős vagy-e ahhoz, hogy hozzáférést engedélyezzen, vagy sem” – mondta.

Virkkunen ugyanezt az adatvédelmi elvet hangsúlyozta:

Az életkor online igazolásának egyszerűnek kell lennie, és semmi mást nem szabad felfednie rólad – egyáltalán semmit az életkorodon kívül.

A már meglévő fiókok esetében a szolgáltatóknak észszerű adatokból kellene megbecsülniük a felhasználó életkorát, például a fiók létrehozásának időpontja vagy bizonyos fizetési adatok alapján.

https://hvg.hu/tudomany/20260827_korlatozas-kiskoru-felhasznalo-hozzaferes-kozosseg-platform-meta-egyesult-allamok

„A szülői szerepet vissza kell adni a szülőknek”

Von der Leyen szerint a jogszabály nem helyettesítheti a digitális oktatást. Kiemelte, hogy a szülőket, a tanárokat és a gyerekeket is fel kell készíteni az online világ kockázataira és előnyeire. A Bizottság elnöke szerint ugyanakkor a problémák nem érnek véget a gyermekek védelmével. Az addiktív kialakítás a felnőtteket is érinti, ezért a Bizottság ősszel egy szélesebb szabályozási csomagot is előterjeszt.

„Nem csak a kiskorúak vannak veszélyben” – mondta Von der Leyen, hozzátéve, hogy az addiktív dizájn „mindenkit károsít, legyen szó kiskorúról vagy felnőttről”.

A Bizottság ezért ősszel a Digital Fairness Act javaslatát is előterjeszti, amely a digitális szolgáltatások tisztességességének szélesebb kérdésével foglalkozna.

A KIDS Act mögött a Bizottság szerint erős társadalmi igény is áll: a 2026 júliusában készült Eurobarometer-felmérésben az európaiak 92 százaléka mondta azt, hogy tovább kell erősíteni a gyermekek és fiatalok online védelmét. Mintegy 70 százalékuk aggódik a cyberbullying, a zaklatás és a grooming miatt.

Az új szabályozás egyelőre csak javaslat. A Bizottság továbbította azt az Európai Parlamentnek és az uniós tagállamokat képviselő Tanácsnak, amelyeknek a rendes jogalkotási eljárásban kell megvizsgálniuk és elfogadniuk a tervezetet.

Virkkunen szerint a Bizottság a következő időszakban a tagállamokkal, az iparág szereplőivel, a civil társadalommal, kutatókkal, valamint magukkal a gyerekekkel és fiatalokkal is egyeztetni fog.

A KIDS Acttel azt akarjuk elérni, hogy a szülői szerep visszakerüljön a szülőkhöz, a gyerekkor pedig visszakerüljön a gyerekekhez

– mondta az alelnök.

Hozzászólások