Néhány percen belül kétszer is kiraboltak egy turistát egy olasz vasútállomáson
Pedig a két eset között a rendőrségen is bejelentést tett.
Pedig a két eset között a rendőrségen is bejelentést tett.
„Tárgyalás, nagy beruházások, stratégiai partnerség. Így telt a péntek” – csak ennyit írt a miniszterelnök.
Csalárd hirdetések terjednek a neten, melyek korai hozzáférést ígérnek a Samsung új szoftveréhez. Ilyesmiről azonban szó sincs, a csalók így próbálják tőrbe csalni az áldozataikat.
Legfeljebb választási gumicsontként értékelhető a helyi önazonossági törvény: a kontroll érzetét nyújtja a jellemzően elmaradott kistelepülések lakóinak. A pongyola szövegezés miatt azonban a jogszabály szinte mindegyik rendelkezése alkotmányellenes.
A Népligetnél kezdett menekülni a rendőrök elől egy motoros, akiről az elfogása után kiderült, hogy fogyasztó is, terjesztő is.
A képviselő által bemutatott jelentés szerint sufnituningolt futóművel engedték ki az utasok nélküli vonatot, az anyagellátás akadozása pedig rendszerszintű probléma.
Moszkva provokációja teljesen világossá tette a védelmi szövetség hiányosságait. Eközben a német Rheinmetall hatalmas üzletet remél a drónelhárító rendszerétől, amelyből Magyarország is rendelt már. Nemzetközi lapszemlénket olvashatják.
Károkról és áldozatokról egyelőre nem tudni.
A Lengyelországba behatoló orosz drónok esetéről azt írták a mintegy 40 ország által aláírt nyilatkozatban, hogy „az egész régiót sokkal közelebb viszi egy konfliktushoz, mint bármikor az elmúlt években”.
Önálló céget alapított a Fidesz parlamenti képviselőjének alapítványa, amelynek célja Tokaj-Hegyalja borainak népszerűsítése.
Immáron folyamatosan fordíthatja a képernyő tartalmát a Google bekarikázós keresésével, akár az alkalmazások között ugrálva is.
A legdurvább Porsche Taycannál mintegy 40 százalékkal erősebb Xiaomi SU7 Ultra 2 másodperc magasságában katapultál 0-ról 100 km/h-ra.
Az Egyesült Államok szankciókkal akarta rábírni a brazilokat, hogy adják fel jogrendjüket és vele együtt a demokráciát. De a brazil jogállam immunrendszere jobban működött.
Az adójóváírásnak több mint kétmillió haszonélvezője lesz, a vagyonadót pedig néhány száz, legfeljebb 1000-1200 adózó fizeti majd – érvel az szja csökkentése és a legesleggazdagabbak vagyonának megadóztatása mellett Kármán András, a Tisza vezető gazdaságpolitikusa, aki azért sürgeti az EU közös valutájának mielőbbi átvételét, mert annak bevezetéséből a nem eurót használó államok közül Magyarország tudná a legtöbbet profitálni.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. A héten: MI és epigenetika.
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a légtérsértések ugyan főként a keleti tagállamokat érintik, valójában mind a 32 ország veszélyben van.
A fesztivál szervezői indoklásukban arra hivatkoztak, hogy Lahav Shani – aki az Izraeli Filharmonikusok zeneigazgatója és 2026-tól lesz majd csak a Müncheni Filharmonikusok vezetője – többször sem volt hajlandó egyértelműen elhatárolódni az izraeli kormány gázai hadműveleteitől. Emiatt a fesztivál úgy vélte, nem maradt más lehetőségük, mint a koncert lemondása, hiszen a céljuk a rendezvény nyugalmának, valamint a közönség koncertélményének megőrzése.
A vadászkastély elé szervezett „felnőtt aszfaltrajzversenyen” olyan durva feliratok is megjelentek, mint „Könyörgöm akasszuk fel!!!”, Lázár János a Facebookon reagált az üzenetekre.
Az esetről videó is készült.
Egészségesebbek lennének-e a magyarok, ha a kormány inkább edukációra költené a propagandára elégedett milliárdokat? Melyik párt vállalná fel, hogy a túlsúlyos emberek fizessenek magasabb tb-járulékot, ha a magyarok 60 százaléka el van hízva? Lehet-e szegényen is egészségesen élni? A Kösz, jól legújabb adásában Schwab Richárd és Zacher Gábor volt Bánhalmi Kata vendége, és korántsem értettek mindenben egyet.