Az Erdős Péterről jelentő ügynök lemaffiózózta, veszélyes elemnek tartotta a mindenható popcézárt
Élet és halál ura volt a szocialista lemezkiadásban Erdős Péter, de róla is sűrűn jelentettek. Nem is akárhogyan.
Élet és halál ura volt a szocialista lemezkiadásban Erdős Péter, de róla is sűrűn jelentettek. Nem is akárhogyan.
A kémek az információk átadásáért cserébe 3 és 7 millió forint értékben kaptak fizetséget, a tettük miatt a bíróság többéves börtönbüntetésre ítélte őket.
Az MNB minden Matolcsy György elnöksége alatti ingatlanprojektjénél felmerült a túlárazás gyanúja az ÁSZ szerint, amely semmi jelét nem találta, hogy bárhol is takarékoskodni akartak volna. A felújítások profitja a jegybankelnök fiának barátjánál csapódott le, aki viszont azt állítja, az ÁSZ rosszul számol, és ha őt is megkérdezték volna, szívesen helyre tette volna a „téves, szakmaiatlan következtetéseket”.
Az életveszélyes Duna-átúszó performance után Szabó Bálint személyesen is megköszönte a belügyminiszternek, hogy egy rendőr megmentette az életét.
Ez is elég látványos.
De hol volt Orbán Viktor, amikor a parlament engedélyezte a jegybank kifosztását? És amikor a gyülekezési jogot csorbították a Pride-ra hivatkozva? Csaxólunk – a HVG hetilap új számát Kocsis Györgyi ajánlja. Fülszöveg.
Az idei év első nulladik napi hibáját foltozta be a Google a Chrome-ban, a javítás lassan mindenkihez megérkezik.
Egy évvel a választás előtt reális esély van a kormányváltásra. Ez már önmagában hatalom. Feltételes módban, de már használható, már alkalmas arra, hogy megfagyassza a vért a végrehajtó gyalogokban. Vélemény.
Érkezőben egy a Q4 e-tronnál kisebb és olcsóbb új elektromos Audi.
Az elkövető a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának Hivatalához fordult, ahol befogadták a kérelmét, amely a büntetés hosszának csökkentését célozta meg.
Az ittas sofőrt az buktatta le, hogy mindhárom sávot kihasználva kacsázott az autópályán.
Az idén már 5,5 millió autót értékesítenének.
Eladósorba került a HSBC Bank Malta. Több érdeklődővel is tárgyalnak, sajtóértesülések szerint az OTP lehet a befutó.
A földrész biztonsága túl komoly téma ahhoz, hogy olyasvalakivel tárgyaljanak róla, aki szögesen ellentétesen vélekedik róla, mint az összes többi tagállam.
Újságírók könnyedén megtalálták a tisztviselők privát mobilszámait és e-mail címeit, amelyekkel több hekkerek által is közzétett adatbázisban találkoztak, így nemcsak az elérhetőségeik, de a jelszavaik egy része is nyilvánosan elérhető.
Ezzel a remek kiállású német roadsterrel eddig kevesebb mint 5 ezer kilométert tettek meg.
Több iskolában is megjelentek már a szürke értékmegőrzők, ahova a diákok tehetik a mobiljaikat, amelyeket tavaly ősz óta nem használhatnak tanítási időben. Bár sem a Belügyminisztérium, sem a tankerületek nem verik nagydobra, a tárolók Sopronkőhidán készülnek. Iskolabútorokat már régóta készítenek elítéltek, és nem is kerülnek sokba.
A Ford génekkel rendelkező új Volkswagen Transportert az Irmscher munkatársai vették kezelésbe.
A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.
Nyitottabbá válnak a banki ügyfelek a digitális szolgáltatásokra, és arra is, hogy tanácsot kérjenek a pénzügyeikben, de a folyamat lassú, és a kormányzat sem az előremutató irányzatot ölelte keblére. Az OTP szakértőivel beszélgettünk a bank egyik kitüntetett fiókjában mindenről, ami akár a szektort, akár az ügyfeleit érintheti.
A vállalkozó pályafutása többször is keresztezte Tiborcz Istvánét.
Nettó 400-600 ezer forintos fizetést ígérnek a jelentkezőknek.
Nem csak Ruszin-Szendi Romulusz küzd a toka ellen, adunk néhány tippet a sikerhez.
Vevő talán lenne az alkalmazásra, de az üzlet megkötéséhez szükséges Kína beleegyezése is. Ennek érdekében Trump hajlandó enyhíteni a kínára kivetett vámokon.
Az év bármelyik részében nekiállhatnánk az ablakpucolásnak és az elhanyagolt sarkok kiporszívózásának, mégis egy bizonyos időszakra koncentrálódnak ezek a feladatok. De miért tavaszi a nagytakarítás?
Az intézkedés az átfogó vámcsomag részeként április 2-tól él.
Ezzel sikerült megakadályozniuk, hogy Erdogan török elnök kormánybiztost nevezzen ki a főváros élére.
Először nem volt elég az Apple által hozott változtatás, végül azonban második nekifutásra már úgy találta az EU, hogy eleget tett a cég a szabad böngészőválasztásért.
A megbízatása 2029 végéig szól.