Megkéselte exét egy nő, jelenlegi párja segített megmenteni a megszúrt férfit
Végrehajtandó börtönbüntetést kaphat az a 35 éves nő, aki életveszélyesen megkéselte volt élettársát a nyílt utcán.
Végrehajtandó börtönbüntetést kaphat az a 35 éves nő, aki életveszélyesen megkéselte volt élettársát a nyílt utcán.
A Futni mentem után újra a Hegyvidéken forgat.
A testület azt kéri Orbánéktól, hogy a kilépés helyett vigye a közgyűlés elé az aggályait.
Világszerte foglalkozik a sajtó Magyarország kilépésével a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A címben idézett értékelés Geoffrey Robertson brit jogásztól származik, aki annak idején tagja volt a Sierra Leone ügyében felállított ENSZ-bíróságnak. Orbán még inkább ráerősít arra, hogy igazából kívülálló Európában – írja a New York times. Felvetődik, hogy a magyar kormányfő nem akar-e távozni az Unióból is, de ez jelenleg belpolitikailag kivitelezhetetlen, mert Orbán karrierjének a végét jelentené – elemez a Deutsche Welle. A Welt szerzője viszont Orbán pártjára kel. Témák és vélemények a világlapokból.
A Waterfront City lakópark alatt találták, és konzerválás után ide is hozzák vissza az egykori római katonaváros első Mithras-szentélyét.
Már érthető, miért vannak túlterhelve az OpenAI szerverei: egy hét alatt több százmillió képet generáltak a ChatGPT újdonságával.
Eddig a vételár 10 százalékát lehetett csak készpénzben kifizetni, a készpénzhasználat alkotmányos védelme nyomán a kormány most lazítana. Elemzők szerint ettől még nem fog nőni az igénylők köre.
Az érsek háborúról, békéről és a túlélőcsomagról is beszélt egy interjúban.
A Família Kft.-ből ismert 97 éves színész a Rózsadombon harcolt, azt mondta, azóta istenhívő.
MÁV-területen történt a favágás a zuglói körvasút mentén. A sok évtizedes fekete nyárt a napokban vágták ki tövestül, a helyieket megdöbbentette a fejlemény. Frissítés: megkeresésünkre a MÁV jelezte, próbálták, de nem lehetett megmenteni a fát.
Ígéretes felfedezést tettek amerikai és kanadai kutatók: egy olyan új potenciális antibiotikumra leltek, amely képes elpusztítani a rettegett antibiotikum-rezisztens kórokozókat.
Közzétették pénteken azoknak a településeknek a listáját, ahol tavaly egyetlen bűncselekmény sem történt.
Vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak egy 56 éves főorvost, a rendőrség szerint a nőgyógyász hálapénzt kapott szülésekért és nőgyógyászati műtétekért.
A nem tüntető, demonstrációktól távol maradó embereket is figyelembe kell venni – jelentette ki a miniszterelnök, aki a szokásos pénteki interjújában jelentette be, hogy tervezik a gyülekezési törvény újabb módosítását.
A márciusi fagytól eltérően ezúttal minden gyümölcskultúra veszélyben lesz, egyes térségekben akár komolyabb fagykárral is számolni lehet.
Az év végéig több frissítés is érkezik a YouTube Shorst videószerkesztőjébe, a mesterséges intelligencia pedig már a tavasszal beköltözik, hogy segítse a felhasználókat.
20 év telt el utolsó lemeze és 3 év Chris Rock felpofozása óta. Will Smith rapper-üzemmódban és új albummal érkezik a Budapest Parkba.
A KSH szerint a szomszédos országok átlaga alatt voltak a magyar üzemanyagárak márciusban, a nagyobb régió átlagáránál viszont magasabban.
Nagy mozgásra azért nem kell számítani.
Csöbörből vödörbe kerültek a budapesti repülőtéren dolgozók: úgy érzik, hogy az előző években sem kényeztették el őket, de az állami tulajdonos fukarsága még a magánbefektetőén is túltesz.
A legtöbb elemző arra számít, hogy jócskán megdrágulnak majd az autók az amerikaiaknak is.
Az X nem küzd eléggé a dezinformáció ellen, ráadásul még átláthatóságban is elmarad a kívánttól.
A budapesti repülőtér fejlődésének egyik legnagyobb akadálya, hogy a kormány 15 év alatt sem tudta közelíteni a magyarok életszínvonalát a nyugatihoz, nem pedig az, hogy az előző tulajdonos hanyag volt.
Úgy tűnik, a magyarokat nem zavarja, hogy a világ leggazdagabb embere egész Európában a szélsőjobboldali pártokat élteti.
Mindenki szakadjon le rólam a f*szba, idős művészházaspárok is – fakadt ki Hajós.
Az ír adatvédelmi hatóság szerint a TikTok Kínába továbbította az európai felhasználók adatait, amit az adatvédelmi törvények szerint nem tehetett volna meg.
Megkezdődött a kétféle hajtáslánccal elérhető Mazda 6e itthoni forgalmazása.
Az ágazatok mindegyikében csökkent a termelés volumene 2024 februárjához képest.
Kirúgták az amerikai igazságügy egyik munkatársát, aki ellenezte, hogy visszaadják a családon belüli erőszak miatt elítélt Gibson fegyvertartási engedélyét.
Szerencsére kimászott az autóból, de látszott, hogy nincs jól.