Felszólította az Európai Bizottság Magyarországot, hogy ne ássa alá az uniós közös álláspontot
Egy kötelezettségszegési eljárás most indult el Magyarország ellen, egy másikban pedig közelebb léptek ahhoz, hogy bíróság elé vigyék az ügyet.
Egy kötelezettségszegési eljárás most indult el Magyarország ellen, egy másikban pedig közelebb léptek ahhoz, hogy bíróság elé vigyék az ügyet.
Az apjától elidegenedett Vivian Wilson azt állítja, a szülei fizettek azért, hogy ő fiúnak szülessen.
Mindössze egyetlen mozgó alkatrész van abban a mesterséges szívben, ami azokon segíthet átmeneti megoldásként, akik valamilyen szívprobléma miatt donorszervre várnak.
A létszámcsökkentés mellett emelnék az autók árát is, hogy ne rontsák tovább a haszonkulcsot.
Zelenszkij barátjaként és Brüsszel katonájaként ábrázolják Magyar Pétert a félperces szösszenetben.
NAV-végrehajtás alatt áll a csádi Adam Medella alig több mint egy éve alapított magyar cége. A vállalkozás tevékenysége, pénzügyei még nem látszanak, a tulajdonost viszont az Orbán-kormánynak fontossá vált közép-afrikai Csád fintech gurujaként emlegetik. A cég frissen felvett fő tevékenysége a csoportfinanszírozás, viszont nincs is cégcsoport.
É. Imre legkorábban 40 év múlva szabadulhat, de addigra 107 éves lenne.
Sokan örülhetnek majd, amikor meglátják Varga Mihály aláírását, és a kezükbe is foghatják az ezzel ellátott pénzt.
Végül is fontos, hogy minél fiatalabb korban felismerjük a jogsértést.
A hét embert azzal vádolják, hogy a gondatlanságuk miatt hunyt el az argentin klasszis. Ha bűnösnek találják őket, 8 és 25 év közötti hosszúságú börtönbüntetésre számíthatnak.
Elon Muskról és J. D. Vance-ről lesújtó a válaszadók véleménye.
Magyar kutatók egy új, fényérzékeny jelölési módszert fejlesztettek ki, amely segít azonosítani a gyógyszermolekulák célzott kapcsolódását a betegséget okozó fehérjékhez. A HUN-REN szakembereinek új technológiája nemcsak egyszerűbb és hatékonyabb, mint a korábbi megoldások, hanem olcsóbb és biztonságosabb is.
Februárban általában 1-2 százalékkal emelkedni szoktak a lakásbérlés díjai, idén viszont nem így történt.
Az indoklás szerint a hagyományostól eltérő technológiák alapvető értékeinket fenyegetik.
A Tisza Párt vezére szerint a Fidesz hülyének néz mindenkit.
Már annyira nem alap az Alaptörvény, hogy a tervezett módosítást követően a magyar állampolgárok közül sem mindenkit védene egyformán. A kettős állampolgárok magyar állampolgárságának a felfüggesztését és ezáltal a kiutasításuk lehetőségét megteremtő politikai eszközt más országok is bevethetik. Az „amerikai mintára” készült módosításnak nem az USA-ban, hanem a magyar történelem sötét időszakában van előképe.
A magyar rendszer viszonylag szigorú az EU-ban, Németországban például jelenleg lényegében örökre szól a jogosítvány.
A képviselő Orbán-álarcot öltött, és Majkát énekelgetett a performansz során.
A rendőrség véletlennek minősítette a balesetet, és nem intézkedett a kutyával szemben.
A Shakespeare Júliáját alakító Dura Veronikának az egyik bordája tört el. A félbeszakadt előadást később újrajátsszák.
Gyakran éri az a vád a Fideszt, hogy macsó, hímsoviniszta és patriarchális a szemlélete, ezt most bizonyította is az újabb Alaptörvény-módosítással. Ez azt vési gránitba, hogy „az ember férfi vagy nő”, miközben átírja és megfordítja a korábbi anya, apa sorrendet is, „a teremtés sorrendje szerint”.
Gyakorlatilag semmilyen szolgáltatás nem fog működni az OTP-nél egy néhány órás intervallumban.
Azért, hogy csökkenjen a konfrontáció.
Dmitrij Peszkov szerint Moszkva most arra vár, hogy hivatalos tájékoztatást kapjon Washingtonból.
A világhírű szlovén filozófus azt mondja, hogy Európának elvi pragmatizmusra kell támaszkodnia, ha helyt akar állni a világban, és abba kell hagynia a „szokványos baloldali-liberális nyafogást”. Putyinnak már volt dolga egy-két kemény amerikai elnökkel, de Trump nem tartozik közéjük. Milyen történelmi példák alapján dönthet Ukrajnáról az amerikai elnök? Tárgyalási taktikát jelent Trumpnál a vámok bevezetése, vagy nagyon is komolyan gondolja a dolgot? Szélsőjobbos mártírt csinál az ultranacionalista Georgescuból, hogy a román Alkotmánybíróság megtiltotta indulását a májusi elnökválasztáson. Témák és vélemények a világsajtóból.
Ókovács Szilveszter szerint Magyarország nem hadviselő fél, a művészek pedig nem katonák.
Hankó Balázs bejelentette, hogy a kormány kiterjesztené a 30 év alatti anyák szja-mentességét. Eltörölnék az átlagbérre vonatkozó korlátot, illetve több édesanya lehetne jogosult a kedvezményre? De mégis mennyivel több pénz maradna az anyáknál, és azt mire lehetne felhasználni?
A kormánypárti publicista azt javasolta, hogy írják össze, mely bírók vettek részt a februári tüntetésen. A DK-s Vadai Ágnes Polt Péter legfőbb ügyész véleményét kérte ki az ügyben, aki a NAIH-hoz továbbította az ügyet.
Az év végéig a már működő szálláshelyeknek meg kell szerezniük a csillagokat.
A NASA minden előzetes jelzés nélkül küldte el 23 tudósát annak érdekében, hogy megfeleljen a Trump-kormány racionalizálásra vonatkozó törekvésének. Az NASA dolgozói úgy vélik, a szervezet épp most veszítette el a stratégiai tervezés képességét, és többé már nem lesz olyan tudományos műhely, mint eddig volt.