Még az idei évben megalkotják azokat a szabályozási javaslatokat, amelyek segíthetnek megvédeni az Európai Unióban élő gyerekeket a közösségi oldalak ártalmaitól.
Összesen 17,5 milliárd forintért vállalta a Balásy-cégcsoporthoz tartozó Lounge Event Kft. az augusztus 20-i rendezvények és a tűzijáték megszervezését, a felét pedig meg is kapta, mire a vállalkozás ellehetetlenült. Az új kormány felmondta a szerződést, most pedig mást keresnek, aki egy hónap alatt megszervezi az ünnepet Balásyék helyett.
Az Alaptörvény-módosítás másnapján is összeült az Országgyűlés, de az ülés félbeszakadt, miután Magyar Péter és Pócs János szóváltása után a kormányfő és a Tisza-frakció kivonult a teremből, majd rendkívüli szünetet rendeltek el és a Házbizottság soron kívüli ülését is összehívták. Ezután a vagyonvisszaszerzési hivatalról vitáztak a képviselők.
Bohár szerint a kérdései miatt tiltották ki, az indoklás szerint viszont azért, mert nem volt sajtóbelépője. A parlament sajtóirodája azt is közölte, a Fidesz javasolta, hogy terjesszék ki „a sajtó fogalmát” a politikai influenszerekre.
Lula da Silva azt kommentálta, hogy Donald Trump szerint az USA-t „a Hormuzi-szoros védelmezőjeként” az áthaladó forgalom 20 százalékával egyenértékű fizetség illeti meg.
A szélsőjobboldali párt elnöke szerint szükségük van egyfajta kommunikációs stílusváltásra, erre jó példának tartja, hogy idén a Pride ellentüntetése helyett „a családi büszkeség menetét” rendezték meg.
A magyar fejlesztők három hónapon át ingyenesen férhetnek hozzá mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és generatív AI-jal foglalkozó képzésekhez az Amazon Web Services (AWS) új közép- és kelet-európai programjában. A kezdeményezés az egyre növekvő AI-szakemberhiányra reagál.
Abdoulaye Fall szövetségi elnök szerint a szenegáli válogatott tagjai nem érezték úgy, hogy a csapat orvosa megfelelően támogatta őket a világbajnokság alatt.
A betegadatok minden eddiginél mélyebb elemzésével is hatékonyabbá tennék a megelőzést és a betegségkockázatok kezelését – többek között erről beszélt a HVG-nek adott interjúban Vokó Zoltán népegészségügyért felelős államtitkár és a feladatban szerepet vállaló Kiss Zoltán, az MSD Pharma Hungary Kft. adatkutatási vezetője, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense. A szakembereket kérdeztük arról is: mitől lesz jobb egy átlagembernek, ha egy kormány tényleg odafigyel a népegészségügyre? Egyáltalán: mitől lesz jó vagy rossz egy népegészségügyi stratégia? Miért becsülik alá a kormányok ezt a területet? Miként tehető egészségértőbbé a magyar?