Panyi Szabolcs: Továbbra is érvényben van a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancs
A Mol-vezér ügye több mint tíz éve húzódik, de az újságíró úgy tudja, hamarosan a Tisza által ígért rendszerváltás áldozatává válhat.
A Mol-vezér ügye több mint tíz éve húzódik, de az újságíró úgy tudja, hamarosan a Tisza által ígért rendszerváltás áldozatává válhat.
Az Apple-ügyekben mindig jól tájékozott Ming-Chi Kuo szerint az iPhone 18-sorozat alapmodellje és karcsúsított változata is több memóriát tartalmaz majd, mint az elődei, de nem sokkal.
Több ezer pályázó közül választották be a legjobb 10-be a REAL School Budapestet.
Az öregedés lassítása és az emberi élettartam radikális meghosszabbítása már nem pusztán tudományos kísérlet, hanem geopolitikai és stratégiai kérdés is. Vlagyimir Putyin 26 milliárd dolláros programja azt jelzi, Oroszország komolyan hisz abban, hogy az öregedés elleni küzdelem a jövő egyik legfontosabb tudományos és politikai versenyterülete lehet. A cél nem kevesebb, mint az öregedés biológiai folyamatainak befolyásolása, sőt hosszú távon akár visszafordítása. De vajon meddig terjedhet a tudomány, és hol kezdődik az a pont, ahol az örök élet keresése már politikai hatalmi kérdéssé válik?
A Magyar Alvás Szövetség tippeket adott, hogyan aludjunk kánikula idején.
Tanulságos videót osztott meg az autópálya-kezelő.
A hatóságok komolyan veszik a fenyegetést, jelentős erőkkel biztosítják az incseoni repülőteret, ahová a csapat érkezik.
A Bledi Kulturális Intézet vezérigazgatója elmondta, hogy a helyszínen azért nem volt korlát vagy figyelmeztetés, mert az adott terület nem tartozik a hivatalos látogatói infrastruktúrához.
A jogász a Szociális és Családügyi Minisztériumnál folytatja.
A lövöldözés egy ifjúsági intézmény közelében történt, egy gyanúsítottat elfogtak.
Felidézzük videóinkat, amelyekben a mindennapok kihívásaitól kezdve a mezőgazdaságon és az építészeten át keressük a megoldásokat az egyre gyakoribb és kegyetlenebb hőhullámok jelentette kihívásokra.
A nyár második felében újabb települések következnek Vitézy Dávid ígérete szerint.
Az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint nemcsak az Egyesült Államokban, de Romániában, Horvátországban és Lengyelországban is lecsaptak a mérkőzéseket illegálisan közvetítő weboldalakra.
Annyira meleg van, hogy a keddi érettségi vizsgákat szerdára halasztották.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint az is elfogadhatatlan, hogy a polgármesterek megválaszthatóságát is korlátoznák két ciklusban.
Míg az országos közutak jelentős részét egyszerűen hagyták leromlani. Tavaly több mint négyszer annyit költött az állam az autópályák üzemeltetésére és felújítására, mint a közutak fenntartására és karbantartására.
Nem kíméli a hőség az elektromos hálózatokat sem, amelyek meghibásodása a mobil- és vezetékes szolgáltatásokban is kimaradásokat okozhat. Van, ahol már beütött a baj.
Az egészségügyi miniszteri tanácsadója lesz Cserháti Péter.
A műsorvezető szerint az, amit vagyonvisszaszerzésként emlegetünk, csak a jéghegy csúcsa, a legtöbb pénz már úgyis Svájcban vagy Dubajban van, ahol a NER-esek gyerekei „szép iskolákba fognak járni”.
Több helyszínen lajtos kocsi segít be.