Novák Előd: Kifizetem a szivárványos rongyok eltávolításáért járó bírságot
A Mi Hazánk politikusa szerint a Pride-zászlóknak a kukában volna a helyük.
A Mi Hazánk politikusa szerint a Pride-zászlóknak a kukában volna a helyük.
A mai nő bonyolult és gyönyörű életútját csak a testi és lelki fittséggel lehet megvalósítani. A legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban szakértő szerzőink segítenek abban, hogy megtaláljuk a női egészség és életmód támogatását, illetve dolgozzunk azon a lelki örökségen, amelyet női felmenőinktől kaptunk.
Tisztítótűz művelet néven intézkedéseket jelentett be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben, ezzel egy időben a kormány közzétette honlapján azt az Alaptörvény-módosítást, amely révén elmozdítaná Sulyok Tamás államfőt a pozíciójából. A Kúria és az Országos Bírósági Hivatal vezetőinek sorsa a bírák kezében lesz, az Alkotmánybíróságnál a korhatár számít majd. Kérdés viszont, mi történik a többi politikai kinevezettel, akiket korábban szintén lemondásra szólított fel a kormányfő.
Az egyenlő díjazás megsértése esetén a dolgozók teljes körű kártalanítást követelhetnek munkaadójuktól.
Sokszor észrevétlenül folyik ki havi 10-20 ezer forint az ember kezéből apróbb, hirtelen jött kiadásokra. Ugyanakkor, ha a nyugdíjas évekről vagy nagy célokról van szó, ezt az összeget félretenni sokak számára lehetetlen küldetésnek tűnik. Pedig a legtöbb ember, ha ezt a kis összeget a hónap elején automatikusan elteszi, az életszínvonalán meg sem fogja érezni. A számláján viszont 25 év múlva több mint 5,6 millió forint gyűlhet össze belőle – aminek a felét tisztán a hozamok termelik ki.
Lionel Scaloni szerint az ivószünet a gyengébb csapatoknak kedvezhet, mert a játékosaik pluszidőt kapnak a pihenésre, regenerálódásra.
Az antibiotikumok milliók életét mentették meg az elmúlt évszázadban, de a túlhasználatuk miatt egyre több baktérium válik ellenállóvá velük szemben. A probléma nemcsak akkor kezdődik, amikor feleslegesen írják fel őket, hanem akkor is, amikor a betegek nem megfelelően alkalmazzák a gyógyszert. Miért fontos a CRP-teszt, tényleg végig kell-e szedni a kúrát, és mire érdemes figyelni probiotikumok, tej vagy akár kávé fogyasztása mellett?
Több millió forintos bírsággal számolhatnak az engedély nélküli kereskedők, akik jellemzően számlát sem adnak.
Százéves volt a „Maestró”-ként emlegetett közgazdász.
A NASA újfajta megközelítést alkalmazna a következő Mars-járó esetén, ami könnyebb navigálást és gyorsabb rovert eredményezne.
Az USA-ban immár csupán másodlagos szerepet játszanak a demokratikus értékek. Európának újra fel kell találnia magát, ha Washington nélkül kell túljutnia a demokrácia súlyos válságán és az orosz fenyegetésen.
A köztársasági elnök hivatala szerint a dokumentumok nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné a Velencei Bizottság és az államfő tevékenységének „illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását”.
A Göd-ÉRT Egyesület szerint kevés, hogy a Samsung a múlt héten párbeszédet és közös méréseket ígért a lakosságnak. A civilek azonnali zajcsökkentést, az éjszakai működés korlátozását, a gyárbővítés leállítását és szigorúbb hatósági fellépést követelnek.
A miniszterelnök közölte, hogy egyszerre nyújtják be az Alaptörvény-módosítást és a vagyonvisszaszerzési hivatalt létrehozó jogszabálycsomagot, mert szerinte egyszerre kell a rendszert és az azt kiszolgáló személyeket megbuktatni. A rendkívüli kormányülés után kezdődő parlamenti ülés napirendjén szerepel a médiatörvény-módosítás és az uniós pénzek hazahozatalát célzó jogszabálycsomag is. Ez volt a hétfői parlamenti közvetítésünk.
Tóth-Szántai József 2024-ben az akkori alpolgármestert rágalmazta meg a Miskolci Járásbíróság szerint. A városvezető fellebbez a döntés ellen.
Egy éven át dolgoztak azon a mérnökök, hogy átalakítsák a katari királyi családtól kapott Boeing 747-8i-t, hogy az elnöki különgépként szolgálhasson.
A világbajnokság végéig „borotvahab” borítja az aréna fő homlokzatát.
A védett ár miatt az előző kormány támogatási programot hozott létre a sokmilliárdos veszteség miatt, de a Tisza-kabinet ezt nem akarja végrehajtani. Június 26-án egynapos munkabeszüntetés jöhet.
A Tisza Párt politikusa szerint sok kiváló katona kényszerült „méltatlan” körülmények között távozni a szolgálatból.
Míg a korábbi technológiák elsősorban támogatták az emberi gondolkodást, addig a GenAI egyre gyakrabban helyettesíti is azt. Ez pedig közvetlen hatással van bizonyos kulcsfontosságú emberi készségekre is. Felértékelődik az empátia.