Vitézy Dávid kirúgta a MÁV Szolgáltató Központ éléről Lázár János volt évfolyamtársát
Azonnali hatállyal elbocsátották a MÁV összes beszerzéséért és szerződéséért felelős cég vezérigazgatóját.
Azonnali hatállyal elbocsátották a MÁV összes beszerzéséért és szerződéséért felelős cég vezérigazgatóját.
A zenész-műsorvezető rákos nagymamához hasonlította a csatornát. Szerinte segíteni kell a TV2-t a gyógyulásban.
Immár nem Emme, hanem Oskar.
A hatóság bizonyíthatóság hiányában nem vizsgálódik tovább. A Google komolyabb odafigyelést ígér a jövőben.
Hiába van tűz- és/vagy betörésjelző a lakásban, ha valaki hallássérült, és az éjszakai alvás során nem hallja meg a szirénázást. Bár vannak eszközök számukra is, azonban Nottingham város egyetemén egy minden eddiginél kényelmesebb megoldást dolgoztak ki.
Habár az aktuális köztársasági elnök ténykedéseit elemző írásainkban gyakran fogalmaztunk meg erős kritikát, nem ezek a cikkek, sokkal inkább maguk a szereplők voltak azok, akik hatékonyan rombolták az intézmény és mindenkori vezetője tekintélyét.
Jogszerű és/vagy „méltó-e” a hivatali idejük lejárta előtt megválni a közjogi méltóságoktól? Van-e korlát a mindenkori kétharmad előtt? Ezekről a kérdésekről is lehet(ne) értelmes vitát folytatni Sulyok és társai eltávolítása kapcsán, csakhogy a Fidesz ma egészen mást mond, gondol ezekről, mint amikor még Orbánék birtokolták az alkotmányozó többséget. A NER 16 évének terhes öröksége az is, hogy magába az államfői intézménybe vetett bizalom is megrendült.
Az első új, légkondicionált, akadálymentes motorvonatok 2029-ben válthatják a Szentendre, Ráckeve és Csepel felé közlekedő múlt századi HÉV-szerelvényeket Vitézy Dávid ígérete szerint.
A BYD bízik a rendszerében.
Civil összefogás indult a XXII. kerületben a közétkeztetés miatt, az önkormányzat egyelőre lakossági tájékoztatót szervez.
10 milliárdos veszteséget hozott össze első aktív évében az Agroloop Hungary Kft., amivel jóformán a teljes befektetett eszközök értékét bukták. A cég januárban csődvédelmet kért, mostanra már csődeljárás alatt áll.
A fideszes publicista az üzlet világában nem annyira vitézkedik.
A töltéshez használt anyagokat Lengyelországból és Hollandiából rendelte meg.
„A nők abortuszra vonatkozó döntéseit tiszteletben kell tartani, így azt befolyásoló, korlátozó jogszabályra nincs szükség” – írta Hegedűs Zsoltnak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászati Tagozata.
A harmincas éveiben járó férfi többször is szexuális cselekményre vett rá egy lányt, akivel nevelőjeként befolyási viszonyban állt.
Az igazgató azzal indokolta távozását, hogy már nem akar az ügynökség operatív feladataival és projektjeivel foglalkozni.
Nem volt nehéz dolguk a hackereknek: a Meta AI boldogan segített ellopni mások Instagram-fiókját, és ehhez nem is volt szükség az áldozat e-mail-fiókjára.
A baleset sérültjeinek állapota folyamatosa javul, közülük egy ember már hétvégén hazatérhetett a családjához, egy másik kedden hagyhatja el a kórházat.
Ahogy most kinéz, az orosz elnök személyesen is nagy árat fizethet az ukrajnai kudarcért. Moszkva a béke ellen dolgozik a Kaukázusban is, jelenleg az örményeket fenyegeti. Az amerikai elnök szerte a világban bontókalapáccsal zúzza szét az USA szövetségeit. Trump semmit sem ért el az iráni háborúval, és ez sokba kerül a világnak. A PSG BL-győzelmét követő párizsi zavargások azt mutatják, hogy egyre több olyan ember él Európában, aki nemcsak megveti az itteni civilizációt, hanem aktívan küzd is ellene. Témák és vélemények a világlapokból.
Olyan repülőgépek állomásoztatásáról tárgyalnak, amelyek képesek nukleáris fegyverek bevetésére.