Van, ahol nem várnak a KRESZ-módosításra: rollertilalom jön Hajdúszoboszló jelentős részén
A nyári szezon előtt lépni kellett.
A nyári szezon előtt lépni kellett.
A támadásban életét vesztette a mozdonyvezető segédje. A félszigeten közlekedő összes személyvonatot evakuálták.
Újfajta adathordozót dolgoztak ki a kutatók, amely a páratartalom változásával mutatja meg a rajta tárolt információt. Akár többfélét is.
Még mindig nem tudni, hogy pontosan mikor kezdődik meg a vadonatúj Tesla Roadster sorozatgyártása.
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumoktól jutottak el idáig.
A leállósáv nem a sietősök egérútja – írták a rendőrök.
A házelnök benyújtotta az első vagyonyilatkozatát és úgy látja, hogy az adatkérés elavult, hiányos és nem biztosítja a transzparenciát.
A 007-es rajtszámú Aston Martin Valkyrie diadalmaskodott a 24 órás Le Mans-i autóverseny tesztnapján.
Iráni állami médiumok robbanásokról számoltak be Teherán térségéből, ugyanakkor lakónegyedeket nem értek találatok.
A közel 400 lóerős Cupra Formentor VZ5-nek alaposan megkérik az árát.
Az Orbán-kormány építési tárcája még 2024 augusztusában döntött úgy, hogy elzárják a nyilvánosság elől azt, hogy ki, hol, milyen szándékkal kíván építkezni.
A Göteborgi Egyetem V-Dem Intézetének igazgatója szerint az utóbbi 25 évben 85 ország kóstolt bele a tekintélyelvűségbe, és csak kevés helyen sikerült megfordítani a folyamatot. Az autokraták sokszor már nem is ügyelnek a látszatra.
Feljelentést fontolgattak a Magyar Honvédségnél, miután a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi kommunikációs igazgatója azt sugallta, hogy biztonsági kockázatok álltak fent, amikor honvédségi géppel utazott az államfői delegáció. Bár a honvédség határozottan tagadja a konkrétumokban szűkölködő vádak jelentős részét, az kiderült: van bennük némi igazság. De mi abból az igazság, hogy Sulyok Tamás kijárta, ugyanazokkal a pilótákkal repülhessen?
Drasztikus változtatásokra nincs szükség, akár napi harminc perc is számíthat. Ennyi közepes-intenzív mozgás is csökkentheti a kamaszoknál az inzulinrezisztencia későbbi kialakulásának esélyét.
Az elnök az Irán elleni szélesebb amerikai katonai műveletek újraindításával kapcsolatban azt mondta, hogy amennyiben egy esetleges következő iráni támadásnak amerikai áldozata lenne, akkor megfontolná, hogy parancsot adjon.
Oda-vissza csattogott egymással hétvégén a Fidesz és Magyar Péter a migrációs paktumon, Izrael az Egyesült Államok után kémkedett, végre izgalmas volt a Forma-1 Monacóban. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Ez az első ilyen akció az áprilisi tűzszünet óta. Teherán további támadásokkal fenyegette meg Izraelt.
Hiába érkezett meg az emelőkosár, neki más terve volt.
Az RTL nézte végig a volt nemzetgazdasági miniszter utazásainak adatait.
Beszélt arról, hogyan élte meg a családja az elmúlt másfél évet, és azt is, éppen milyen kormányhoz köthető programot vizsgálnak.