A kormány azt állítja, hogy majdnem 2,3 millió szavazat érkezett a Voks 2025-re
A részvételi adat már megvan, az eredményre még egy kicsit várni kell.
A részvételi adat már megvan, az eredményre még egy kicsit várni kell.
A jegyárbevételek 1,15 százalékát költötték június eleje óta kártalanításra a miniszter szerint, aki úgy véli, mindegy, hogy nyilvános-e a késő vonatok adatbázisa. Utóbbi miatt Lázár Jánossal megint összekülönbözött Vitézy Dávid.
Az etikus értékek egyre fontosabbak a modern fogyasztók, különösen a fiatalabb vásárlók életében. Az etikus elvek alapján működő kereskedők és szolgáltatók előnyt élveznek versenytársaikkal szemben, hisz olyan értékek mentén tevékenykednek, amelyek nemcsak vonzóbbá, megbízhatóbbá teszik őket a piacon, de pozitív hatással vannak társadalmi megítélésükre és gazdasági eredményeikre, ami egyúttal biztosítja számukra a hosszú távú, stabil sikert.
Az énekesnő később azt mondta, nem Tóth Gabit akarta megszégyeníteni.
Az elnök úgy véli, mindkét fél megsértette a tűzszünetet, de nem szándékosan.
Hadházy Ákos feltételezésével ellentétben viszont nem kellett présháznak „hazudni” az épületet, mert az ingatlan lakóház besorolású.
A Canopée két éve szállítja az Európai Űrügynökség rakétáinak részeit a tengeren. A számítások szerint átlagosan napi 5,2 tonnával kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint hagyományos társai.
A nemzetgazdasági minisztérium szerint a szolidaritási adót be kell fizetnie a fővárosnak, és amúgy is téves volt a bíróság döntése a fővárosnak kedvező azonnali jogvédelemről.
Simone Biles sértő stílusban beszólt Riley Gaines trumpista, genderellenes aktivistának, majd a transz sportolók elfogadására szólította fel. Ezek után kinyílt Pandóra szelencéje, kapott hideget-meleget, majd letörölte az X-fiókját.
A zajló hágai NATO-csúcs a védelmi kiadások jelentős növelését irányozza elő, ám –mint korábban Orbán megfogalmazta – az öt százalék tüdőn lövi a magyar gazdaságot. Az indokolt, de túlzott mértékű elvárás a sokadik vívmánya a washingtoni adminisztrációnak, ami szembemegy a magyar külpolitika vélt vagy valós érdekeivel. Az ECFR felméréséből az is kiderül, hogy hogy vélekednek a magyarok a hangsúlyos külpolitikai ügyekről.
Közel-keleti fegyveres konfliktus és háborúellenes tüntetések árnyékában gyűl össze a 32 NATO-tagország vezetője Hágában. Donald Trump már a csúcs előtt kierőszakolta: öt százalékra kell növelni a katonai kiadásokat, miközben még az előző célt sem sikerült teljesíteni. A többlet katonailag erőssé teheti Európát, de kifacsarhatja a jóléti államot.
A két világsztár az F1 című film londoni premierjén állt kamerák elé.
Hétfőn is volt már egy komolyabb áremelés.
Két napja futnak az önvezető taxik, és egyelőre vannak furcsaságaik.
A világ negyedik leggazdagabb embere mégsem a velencei városközpontban, hanem kissé távolabb, egy egykori hajógyár területén tartja többnapos lagziját, amelyre több tucat magángéppel érkezik a vendégsereg, köztük Lady Gaga, Leonardo DiCaprio és Bill Gates.
Míg 1991-ben az egy főre jutó adósság 186 ezer forint volt, jelenleg már több mint 6,5 millió forint.
De a NATO-csúcson nagyon igyekeznek Trump kedvében járni.
A gasztro- és kulturális piac ősszel nyit a Corvin Palace nevű egykori Corvin Áruházban.
Egy műszer hibája miatt nem sikerült az ispace második holdra szállási kísérlete sem, árulta el a cég. Már azt is tudni, mikor tehetnek próbát harmadjára is.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szenátusa hétfőn úgy döntött, egy később tartandó rendkívüli ülésen szavaz a négy kutatóközpont elvétele ügyében. De vita inkább a technikai részletek körül volt.
Az MNB 6,5 százalékon tartja az alapkamatot, a kamatcsökkentésre ugyanis nincs lehetősége. A legnagyobb kérdés, hogy friss előrejelzésében mekkora gazdasági növekedést és inflációt jósol a jegybank.
A szlovén Andradát sikerült a településről kiebrudalni, de a helyiek mégis kapnak akkumulátorgyártásból származó veszélyes hulladékot a nyakukba.
Az amerikai elnök a tűzszünet állítólagos megsértése miatt indított izraeli vadászrepülők visszafordítását követeli a zsidó államtól.
Magyar Péter mentelmi jogát három ügyben kérték ki, az Európai Parlament Jogi Bizottsága pedig mindhárom ügyet a keddi napirendjére tűzte, sőt, az érintettet is meghallgatták. A Tisza Párt elnöke az EUrologusnak azt mondta az ügyészség eljárásáról, hogy politikai ügyről van szó, amely nem zavarja a választási felkészülésüket.
A csádi elnök egyelőre blokkolja az Orbán-kormány tervét, miszerint 200 magyar katona menne Csádba. Ez azért furcsa, mert másfél éve még ő kérte ezt. A magyar miniszteri biztos jelezte, hogy szó sem lehet a tárgyalások felfüggesztéséről.
A Föld körül keringő műholdakat és az ott lévő űrhajósokat is veszélyeztetné az a holdtörmelék, amelyet 2032-ben indíthat el a bolygó felé a 2024 YR4 nevű aszteroida.
Az idős férfi abban bízva adta át az összeget egy ismeretlennek, hogy a pénze biztonságba kerül.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül. Többek között a felmelegedés hatására egyre több a kapitális méretű harcsa, nem ritka a két métert és a 100 kilót meghaladó példány sem, kemény és érdes fogaival pedig kellemetlen sérüléseket tud okozni.
A férfi eszközein 1600 gyermekpornográf felvételt talált a rendőrség.
A GKI szerint a turisták költése viszont meredeken emelkedik, ami azt jelenti, hogy Magyarország egyre kevésbé olcsó számukra is. Budapest a turizmusban is vízfej.