Ismét átrendeződött az Orbán-kormányok ikonikus cégének tulajdonosi szerkezete
Az egykori Közgép története szinte együtt mozog a Fidesz kormányzati pozícióival és belső hatalmi struktúrájával.
Az egykori Közgép története szinte együtt mozog a Fidesz kormányzati pozícióival és belső hatalmi struktúrájával.
Kibertámadás, de sima trollkodás is lehetett, hogy hamis aktivista-jelentkezések százaival bénították meg az éppen a parlamentből kieső és mindenkit leépítő DK informatikai rendszerét.
Tengerre szállt a Glovis Leader nevű új kínai autószállító hajó, ami egyszerre 10 800 jármű befogadására képes.
Az öt budapesti színház által aláírt levél szerint közös veszteségünk, hogy az utóbbi években a „politikailag motivált és diszkriminatív döntések eredményeként” a szakmában sokan felhagytak tevékenységükkel.
Autójába fa ágylapot szerelt matraccal. A gyermekpornográfiával gyanúsított férfi kábítószert adott az áldozatainak, a szexuális bántalmazásokról felvételeket készített.
A fideszes többség 2024-ben hozott döntést, amellyel elvi támogatást nyújtottak az akkumulátoripari beruházásokhoz.
Fontos változás Hann Endre szerint, hogy az eddig nem annyira központi témának számító korrupció az előtérbe került. A Medián vezetője szerint bár van némi kétkedés az elszámoltatást illetően, igény az volna rá.
A Phoebe Buffay-t alakító színésznő szerint előfordult, hogy a főleg férfiakból álló forgatókönyvírói csapat szexista megjegyzéseket tett a kollégáira.
Az állam eddig 28 milliárd forintnyi közpénzt égetett el arra, hogy visszavásárolja a masszívan veszteséges cégeket NER-es üzletemberektől.
A tavalyi rekordalacsony szint után még tovább csökken a születések száma. A demográfiai statisztikán az javít, hogy sokkal kevesebben haltak meg, mint tavaly ilyenkor.
Olasz nyelven állíttatja színpadra a Bánk bánt a Trianon Múzeum Alapítvány, amelynek kuratóriumában többek között Bayer Zsolt fideszes publicista ül. Az ezt szolgáló 150 millió forint is egyike azoknak a vitatott döntéseknek, amelyeket a Nemzeti Kulturális Alap hozott meg decemberben.
Egyre több AI-cég kerül kapcsolatba az amerikai kormánnyal. Van, aki azonnal igent mond arra, hogy mesterséges intelligenciáját a kormányzat/Pentagon rendelkezésére bocsássa, más viszont ellenáll. Kiderült, hogy a Google is beállna az előbbiek sorába, amit viszont igencsak nehezményeznének a dolgozói.
A helyi Fidesz frakcióvezetője is távozik a posztjáról, a párt egyik önkormányzati képviselője pedig kilép a frakcióból, hogy függetlenként folytassa.
Először szólalt meg a választások óta a Fidesz számára vereséget hozó kampány dream temjének Orbán és Szijjártó melletti harmadik arca, Lázár János. Állítása szerint érti a vereség okait, ezért is vállal szerepet a Fidesz újjáépítésében, aztán egy év múlva meglátja.
A szektort érintő kiemelt problémákról tárgyaltak, a szakma piacbarát szabályozást sürget.
Példa nélküli döntés született.
Kevéssé valószínű, hogy Orbán Viktor lelépne az Egyesült Államokba, mert azzal tönkretenné élete munkáját. A kijelölt külügyminiszterre, Orbán Anitára az a feladat vár, hogy megbontsa az eddigi szoros viszonyt az oroszokkal. A leköszönő kormányfő tanácsadója, az EP-be készülő Orbán Balázs jóvoltából Brüsszelbe tevődik át Orbán Viktor kultúrharca. Kelet-Európának új útra kell lépnie, ha nem akar a Nyugat meghosszabbított munkapadja maradni. Témák és vélemények a világsajtóból.
A választás után „erőteljes agresszivitást” emlegetett az MCC, most már a tehetséggondozó programjukban részt vevők érdekeire hivatkozva békülékenyebb hangon egyeztetésre hajlik a Tisza-kormánnyal, hogy forrásai egy részét megtarthassa.
A Columbo sztárjának örökbefogadott lánya 60 éves volt.
A Meta két stratégiai megállapodást jelentett be, amely segítené energiához jutni az adatközpontjait. A forrás az űr lehet.