Mészáros Lőrinc cége hatvanpusztai szántóföldet vett bérbe Orbán Viktor apjától
Hat évre kötöttek szerződést a föld használatára.
Hat évre kötöttek szerződést a föld használatára.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén is kiírta pályázatát a hazai és határon túli magyar sajtó fotóriportereinek. A 44. Magyar Sajtófotó Pályázatra 258 szerző 2355 pályaművel, összesen 6196 fotóval pályázott – Nagyítás galériánkban a díjazott művek közül válogattunk. A Fotóriporteri Életműdíjat idén munkatársunk, Kiss-Kuntler Árpád nyerte el.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem azonban visszautasítja, hogy retorziókkal fenyegette volna meg azokat a diákokat, akik elmennének az egyetem jövőjét érintő kérdéseket megvitató, hallgatók által kezdeményezett gyűlésre.
A Főkert azt ígéri, idén olyan kaszálási gyakorlatot vezetnek be, amivel a szándékosan vadvirágosnak hagyott zöldfelületek nem tűnnek majd elhanyagoltnak.
Bár ez a harmadik alkalom egymás után, hogy az olaszok nem jutnak a vb-re, úgy tűnik, nem kérnek a lehetséges kiskapuból.
Gyümölcsfeldolgozásra, aroma- és szirupkészítésre tér át Ausztria korábban kizárólag cukor- és keményítőgyártásból élő óriásvállalata, az Agrana, hogy ismét nyereséges legyen.
Közös kép is készült, de nőknek ezen is csak a háttérben jutott hely.
Német kutatók új megközelítésben vizsgálták meg a Földtől 12 fényévre található Epsilon Indi Ab nevű bolygó légkörét, és érdekes megállapításra jutottak.
Az OMSZ szerint az az utasítás, ami akár a legsúlyosabb eseteknél is maximum 8 perces késlekedést engedne torlódás esetén, és amit a mentődolgozók szövetsége válságtünetként értékelt, csak a legextrémebb helyzetekre vonatkozik, amilyen tavaly nem is volt.
A hódmezővásárhelyi polgármestert a kampányban kétszer is másfél millió forintra büntette a Nemzeti Választási Bizottság, a döntést a Kúria is jóváhagyta, az Alkotmánybíróság azonban már az utóbbi testület döntését megsemmisítette.
Az író születésének centenáriuma alkalmából a Móra Kiadó és a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány emlékévet tart, amelynek keretében Budapesten és vidéken is számtalan program várja az érdeklődőket.
Múlt hét óta mintegy száz bombafenyegetést regisztráltak, robbanószert egy esetben sem találtak.
A kiadó közölte, a személyes terjesztést megszüntetik, de a gyüjtőpontokon továbbra is elérhető lesz az ingyenes lap, ami korábban koldusok és szoknyás nők fotózására buzdította olvasóit.
A HVG megszerezte Simor András volt MNB-elnök búcsúbeszédét, ami akkor hangzott el, amikor a bankár távozott az Erste Group felügyelőbizottsági tagságából 2024 tavaszán.
Az evolúcióbiológia fontos tanulságokkal szolgálhat a mesterséges intelligencia jövőjének megértéséhez – erre hívják fel a figyelmet a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Belga Királyi Flamand Tudományos és Művészeti Akadémia kutatói.
A jegybank közleményben reagált a Simor-ügyre, arra is felhívta a figyelmet, hogy már új vezetése van az MNB-nek.
Az iráni erők által szerdán lefoglalt hajókra csónakról másztak fel fegyveresek, az amerikaiak helikopterről ereszkedtek az Indiai-óceánon hajózó, iráni olajat szállító tanker fedélzetére.
Közelednek Amerikában a félidős választások, és a magyar kormányfő veresége emlékeztetőül szolgál, hogy a történelem nem tart megállíthatatlanul a tekintélyuralom felé.
Hasznos újítást kap a Google Wallet, a beszállókártyákat érinti.
Nem úgy tűnik, hogy közel lenne a háború lezárása a Közel-Keleten.