A Tisza Párt győzelmének lehet egy „járulékos vesztesége”, az, hogy a Mol nem jut hozzá a szerbiai olajipari vállalatban, a NIS-ben birtokolt orosz tulajdonrészhez – állítják belgrádi elemzők.
Az amerikai kamara elnöke szerint a Fidesz kormányzása alatt probléma volt a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága. A Magyarországon működő amerikai vállalkozások üdvözlik a Tisza elköteleződését az euró bevezetése és a jogállamiság helyreállítása mellett.
A magyar választásokra irányult nemzetközi médiafigyelem ellenére, a környező országokat leszámítva, máshol nem igazán érdeklődtek az internetezők Magyar Péter után.
Egy 141 fős frakció vezetése egy rutinos parlamenti képviselőnek is nagy kihívást jelentene Ranschburg Zoltán politikai elemző szerint, aki úgy látja, Bujdosó Andrea a közgyűlésben végzett munkája miatt kézenfekvő választás volt a posztra. A Pest 3-as választókerületben mandátumot szerző politikus korábban az üzleti életben szerzett menedzseri tapasztalatot, amelyre nagy szüksége lesz most, de a legfontosabb kérdés az, hogyan birkózik meg a Tisza Párt a parlamenti rutin hiányából adódó kihívásokkal. És persze az sem mindegy, mekkora mozgásteret enged Magyar Péter leendő frakcióvezetőjének.
Az Unió állam- és kormányfői csütörtök kora este Cipruson kezdődő kétnapos informális csúcstalálkozójukon ezúttal nem jogszabályokat zárnak le, hanem politikai választ próbálnak adni egyszerre több, egymásra torlódó válságra.
Egy friss jelentés szerint az Axiom Space, amely az új generációs szkafandereket szállítja majd a NASA számára, csak 2031-ben készülhet el az űrruhával. Csakhogy a holdra szállásra 2028-ban akarnak sort keríteni.
Mennyire kitettek a vállalkozások a természetnek, mekkora kockázatot jelent az egyre súlyosabb ökológiai válság? Hogyan mérhetjük meg, ha egyáltalán lehetséges, az elvesző természet értékét? Miképp lehet csökkenteni az ennek való kitettséget és kezelni a kockázatokat? Ezekről a témákról is szó lesz a HVG Impact Talks konferenciáján.
Az amerikai elnök tartja a tűzszünetet, de a blokádot is Iránnal szemben. Irán se a tárgyalásokra, se a Hormuzi-szoros megnyitására nem tűnik nyitottnak. Közben a globális olajpiac kínálati oldaláról nap mint nap hiányzik 13 millió hordó olaj.
Többek között kérik a teljesítményértékelésről szóló rendelet visszavonását és a nevelést-oktatást segítő és egyéb munkakörökben dolgozók bérének rendezését.