Péntek van és 13-ika. A búcsú napja családnak, rokonnak, barátoknak, kollegáknak és vendégeknek. Ma csöndes a Fülemüle. Singer András nem örülne neki. Hiszen az emberek mindig enni, inni akarnak - nála. Ezt mondta neki az apja is, amikor a vendéglátó ipari technikumba terelgette.

Olyan nagyon nem kellett rábeszélni, vitte a lába amúgyis arrafelé. Aztán a főiskolára, hogy a szállodáságot is kitanulja. Amúgy oklevél, diploma csak ráerősített, hiszen a  vendéglátásról neki már eleve hétpecsétes papír adatott. Mindegy volt, hogy éppen szakács, pincér, üzletvezető, étteremfőnők vagy szállodaigazgató, csak egyet akart: vendégül látni.

A pesti Garzon étteremtől a Nemzeti Szállón, a Nimród Hotelen, a Volga Szállodán át a moszkvai magyar kirendeltségig, míg bő évtizede megnyitotta saját vendéglőjét: a Fülemülét.

turizmus.com

A Kőfaragó utcai Fülemüle hamar a gasztrománok közkedvelt zarándokhelye lett  a sóletekkel, maceszgombóc levesekkel, libasültekkel, és persze a vendéglőssel, aki nyitástól zárásig el nem hagyta saját törzsasztalát. Most először és utoljára se szó, se beszéd hűtlen lett azokhoz, akiket a legnagyobb becsben tartott.

Nemcsak mondogatta, meggyőződése volt: ”Nincs az a Michelin-csillag, ami annyit érne, mint a törzsvendég”.

Kép még van, hang már nincs. Kereshetjük a történeteket a Fülemüle-könyvhöz, amit annyira szeretett volna. Időnként szólt, most már ne csak beszéljünk róla. Pár hete, a 65. születésnapján Zola: Párizs gyomra című kötetét nyomtam a kezébe, olvasgatnivaló addig is, míg nekilátunk az övének.
A legutóbbi üzenetét az Anonymus – mázsás súllyal és hatalmas kedvvel játszott az együttesben - koncertről még tárolja a telefonom.

A meghívást egy jövő heti ebédre még senki nem vonta vissza. Keresem az utolsó bejegyzését a facebook oldalán. A kért oldal nem található. Inaktív fiók...