A volt spanyol pénzügyminiszter lett az IMF vezérigazgatója

Kedden az 55 éves Rodrigo Ratot választották meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának, aki június elsején lép hivatalba.

  • unknown unknown
A volt spanyol pénzügyminiszter lett az IMF vezérigazgatója
A 24 tagú igazgatótanács kedden szavazott az új vezérigazgató személyéről, aki a márciusban lemondott német Horst Kohler székét veszi át. Rodrigo Rato lesz egyben a 184 tagállamot tömörítő IMF igazgatótanácsának elnöke is.



A Nemzetközi Valutaalapnak hat évtizedes fennállása óta mindig európai vezetője volt, míg testvérszervezetének, a Világbanknak az élén mindig egy amerikai áll. Áprilisban a fejlődő országok egy csoportja azt követelte az IMF vezetésétől, hogy vessenek véget az európai hagyománynak, s nemzetiségétől függetlenül a legmegfelelőbb személyt válasszanak meg a szervezet vezetőjének, nyílt és átlátható módon.



Rodrigo Rato mandátuma előző munkahelyén március közepén szűnt meg, miután a jobboldali spanyol Néppárt váratlanul vereséget szenvedett a spanyol szocialistáktól a törvényhozási választáson.



(MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.