Tetszett a cikk?

Még kedden sor kerül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatójának kiválasztására - közölte a kormányszóvivői iroda. A felügyelet új vezetőjét szerdán nevezik meg.

Arra a kérdésre, hogy kik kapják ezeket a posztokat, Medgyessy Péter miniszterelnök Pécsett azt mondta: "lehetséges, hogy benne van a postámban a javaslat, de még nem volt időm megnézni". "Abban egyeztünk meg a pénzügyminiszterrel, hogy a lehető leghamarabb biztosítja, legyen főigazgató, vagy legalább egy helyettese, mert a törvények ezt előírják". A személyeket illetően "van is elképzelésünk, de ezt holnap kívánom elmondani, miután megnéztem a postámat" - mondta a miniszterelnök.



A szervezet első főigazgatóját a felügyeletről szóló törvény szerint a Felügyeleti Tanács elnökének megválasztását és legalább két további tagjának kinevezését követő öt munkanapon belül ki kell nevezni.



Az Országgyűlés május 17-én választotta a Felügyeleti Tanács elnökévé Farkas Istvánt, a tanács három tagját - Asztalos Lászlót, Miklós Gábort és Náray Lászlót - pedig május 18-án nevezte ki Mádl Ferenc köztársasági elnök.



A főigazgatói posztra korábban Mátrai Miklóst, az Allianz Hungária Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettesét kérték fel, de ő - Draskovics Tibor pénzügyminiszter korábbi tájékoztatása szerint - családi okok miatt visszalépett.



Sajtóinformációk szerint Balázs Ágnes, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára esélyes a posztra. Balázs Ágnest hétfő óta nem sikerült elérni. A GKM sajtóosztályán azt közölték, hogy a tárcánál hosszú távon számítanak Balázs Ágnesre helyettes államtitkárként. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!