Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Richter Gedeon igazgatósága a törzsrészvényekre papíronként 500 forint, azaz a névérték 50 százalékát kitevő osztalék kifizetését javasolja a tulajdonosoknak az április 27-i éves rendes közgyűlésen. A 2003-as év után a Richter a törzsrészvényekre részvényenként 440 forint osztalékot fizetett.
A csütörtökön közzétett hirdetmény szerint az osztalékelsőbbségi részvényekre az alapszabályban előírt, a névérték 12 százalékát kitevő, részvényenként 120 forintot fizetik.
A közgyűlésen a tulajdonosok a múlt évi beszámolók elfogadása mellett döntenek az igazgatóság felhatalmazásáról saját részvények megszerzésére, valamint határoznak arról is, hogy egy évvel meghosszabbítsák az igazgatóság felhatalmazását az alaptőke felemelésére.
Az igazgatóság a tavalyi éves rendes közgyűlésen hozott határozat szerint 2004. április 28-tól öt éven keresztül jogosult az alaptőkét évi 25 százalékkal, de legfeljebb összesen 37,27 milliárd forinttal felemelni. Ebben a kérdésben az osztalékelsőbbségi részvényesek is szavazhatnak.
A tulajdonosok a közgyűlésen személyi kérdésekben is döntenek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.