Tavaly 60 százalékkal, 635 millió fontra nőttek a nagy-britanniai internetes hirdetési bevételek. Ez a reklámforma jelenleg a szigetország teljes hirdetési szektorának mintegy 4 százalékát fedi le – közölte nemrégen a brit reklámszövetség.

A bevételek harmada a keresőprogramok reklámjaiból származik, míg a második helyen meglepő módon a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos hirdetések állnak. Az online marketing mostani fellendülése mögött több tényező áll.

Első, és talán legfontosabb ok az internet-használók számának hirtelen megugrása. 1993 végén, az óriáshálózat indulási évében annak mindössze 5 millió felhasználója volt. Ez a szám 1997-ben is csak 67 millió volt. Ma, 2005-ben azonban már 817 millió ember, a föld lakosságának közel hetede rendelkezik intenet-hozzáféréssel.

A második fontos, növekedést előidéző tényező az, hogy az online marketinggel foglalkozó cégek és vállalati divíziók komoly tapasztalatot szereztek a területen, és az e célra szánt költségek is jelentősen emlekedtek. Ezeken kívül fejlődött az ezen irányú technológia, és új eszközök kerültek a szakemberek kezébe. 

Igazából az a meglepő, hogy ilyen sokáig tartott az online marketing befutása. Ez részben a 2000-ben kitört dotcom válsággal magyarázható, mely jelentősen visszavetett mindenféle Internetes vállalatot és szolgáltatást.

Az új hirdetési forma előnyei nyilvánvalóak. Egyrészt ez az egyik leggyorsabb és legköltséghatékonyabb módja a fogyasztók elérésének. Az így megcélzott célközönség emellett elég jól behatárolható, ők az internettel rendelkező, és ebből kifolyólag főként a közép-, vagy felső réteghez tartozó fogyasztók.

Másrészt ez az egyik legkönnyebben számszerüsíthető, és ezáltal elemezhető marketingforma. Szinte darabra pontosan meg lehet határozni az adott oldalra, vagy linkre történő kattintások számával azt, hogy a hirdetést hányan látták. Ez a mérhetőség elősegíti a pontos marketing költség-haszon elemzés elkészítését is.

Harmadrészt egy adott reklámhoz megrendelési link is kapcsolható, mely a hirdetést azonnali tranzakcióvá változtathatja. Ezen kívül így nagyon könnyű a különböző érdeklődésű célcsoportok elérése, ha kedvenc honlapjaikon reklámoznak, és ezáltal meglehetősen egyszerű az elégedettségi felmérések készítése is.

Bár már vannak sokkal kreatívabb és fejlettebb fizetési módszerek is, az internetes marketing egyik vezető területe a fent említett „kattints és fizess” modell maradt. A módszer nagy hátránya az, hogy viszonylag egyszerű programokkal a leendő ügyfelek könnyedén akár a konkurencia oldalára is átirányíthatók.      

A konkrét eladás és a marketing kapcsolata, és a megfelelő visszajelzési rendszer kidolgozása mindig is kihívásnak számított. Most azonban a fent említett módszerekkel ez megoldódni látszik. Problémák azonban még mindig vannak. Egyelőre nehéz megoldani a demográfiai és egyéni profilok beépítését a hirdetési felületekbe, melyek nélkül sok fontos statiszika nehezen készíthető el. (Például mely társadalmi rétegek nézik az adott hirdetést, illetve, hogy egy adott felhazsnáló hányszor nézi azt meg bizonyos idő alatt.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI/hvg.hu Gazdaság

Online hirdetésekkel duplázott a Yahoo!

A Yahoo! Inc. kereső és tartalomszolgáltató megduplázta negyedéves adózott eredményét - elsősorban a hirdetési bevételeinek a nagy növekedése révén. A szakértők szerint alapvető változás várható az internetes hirdetési piacon.

Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Akkorára nőtt a Mészáros-birodalom, hogy önmaga érdekeit sérti

Akkorára nőtt a Mészáros-birodalom, hogy önmaga érdekeit sérti

Brad Pittnek a kozmikus magány is jól áll

Brad Pittnek a kozmikus magány is jól áll

Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Videóban mondjuk el, hogyan ismerheti fel az áljelölteket

Videóban mondjuk el, hogyan ismerheti fel az áljelölteket

Trump örülhet, mégis őrjöng: csökkentette az irányadó kamatot a Fed

Trump örülhet, mégis őrjöng: csökkentette az irányadó kamatot a Fed