szerző:
MTI

Az európai uniós és a magyar földalapú támogatások előfinanszírozására dolgozott ki hitelkonstrukciót az OTP Bank Rt. A konstrukció lehetővé teszi az igényelt támogatási összeg maximum 80 százalékát meghitelezzék.

A földalapú támogatások, illetve az azt megelőlegező hitel alapja a mezőgazdasági termelő által használt földterület pontos meghatározása, ennek, illetve a feltételeknek előzetes és teljes körű felmérésére az OTP Bank a Magyar Agrárkamarával közös céget hozott létre, az Agrocom Kft.-t, amelynek többségi tulajdonosa az OTP - jelentette be  Wolf László, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese.

"A konstrukció bevezetése azért fontos, mert a mezőgazdasági termelők likviditási helyzete szükségessé teszi mind az EU-s, mind a magyar társpénzellátás előfinanszírozását, mivel a korábbi támogatott hitelek, így többek között a tőkepótló hitel, a közraktári hitelek kamattámogatása megszűnt az elmúlt időszakban" - mondta Wolf László.

Az Európai Unió tagországaiban általános gyakorlat a terület alapú támogatások során az előfinanszírozás. Az európai uniós, illetve a hazai forrásból származó támogatás összege úgy néz ki, hogy az EU-s forrás hektáronként 86,2 eurót, a hazai támogatás hektáronként 19000 forintot jelent. Az előfinanszírozás keretében az OTP Bank hitele az uniós forrás esetén maximum hektáronként 68,96 euró lehet, a hazai forrás esetén hektáronként 15200 forintot érhet el. Így a hitelösszeg minimum 500 ezer forint lehet, amit az uniós támogatások esetén legalább 30 hektár, míg az uniós és magyar támogatások együttes igénylésekor 18-20 hektár minimális földhasználat esetén biztosítanak - fűzte hozzá Wolf.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Belehúzott az FVM, teljesülhet az agrárpaktum terve

A területalapú támogatások kifizetésének eddigi menete alapján szinte bizonyos, hogy teljesül a gazdák és a kormány közötti agrár-megállapodásban foglalt ütemterv - közölte Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője.

Hiába szigorítják a felsőoktatási felvételit, nem jelentkeztek többen nyelvvizsgázni

Hiába szigorítják a felsőoktatási felvételit, nem jelentkeztek többen nyelvvizsgázni

„A világ legszerencsésebb fickója vagyok” – így örült az angol tanár annak, hogy diákjai óra helyett tiltakoztak

„A világ legszerencsésebb fickója vagyok” – így örült az angol tanár annak, hogy diákjai óra helyett tiltakoztak

Sírva beszélt arról Ronaldo egy tv-műsorban, hogy soha nem ismerte az apját, mert az mindig részeg volt

Sírva beszélt arról Ronaldo egy tv-műsorban, hogy soha nem ismerte az apját, mert az mindig részeg volt

Rod Stewart először beszélt a prosztatarákjáról

Rod Stewart először beszélt a prosztatarákjáról

Most lényegében minden kiszivárgott a Huawei Mate 30 Próról

Most lényegében minden kiszivárgott a Huawei Mate 30 Próról

Népszava: a debreceni polgármester is az állami pénzből épült magániskolába íratta a gyerekét

Népszava: a debreceni polgármester is az állami pénzből épült magániskolába íratta a gyerekét