Több ezer dolgozót küld el az Olympus

A japán Olympus 4 ezer munkahelyet tervez megszüntetni veszteséges fényképezőgép-gyártó egységénél, átalakítási terve részeként. A cég számára már Kína sem bizonyul elég olcsónak: a megszüntetendő munkahelyek nagy részét két kínai üzemben számolják fel.

  • MTI MTI
Több ezer dolgozót küld el az Olympus

A világ negyedik legjelentősebb digitáliskamera-gyártója történetének első konszolidált veszteségét jelentette hétfőn március végén zárult tavalyi üzleti évéről: a digitális kamerák piacán zajló erős árverseny következményeként, 11,8 milliárd jenes (112 millió dollár)adó utáni veszteségről számolt be az egy évvel korábbi 33,6 milliárd jenes adózott eredmény után. Forgalma ugyanakkor 28 százalékkal, 813,5 milliárd jenre nőtt.

A munkahely-csökkentés következtében 3 milliárd jen (28,38 millió dollár) megtakarításra számít az Olympus, a jövő márciusig tartó folyó üzleti évben. A létszámcsökkentést szeptember végéig tervezik végrehajtani, ennek nyomán fényképezési ágazatának alkalmazotti létszáma 14 ezerről 10 ezerre csökken. Az egész Olympus-csoport világszerte mintegy 32 ezer főt foglalkoztat.

A munkahely-csökkentés mellett az átalakítás keretében a termelési költségeket 5 milliárd jennel, az adminisztratív és marketing-költségeket ugyancsak 5 milliárd jennel készülnek csökkenteni. A teljes, 13 milliárd jenre tervezett költségcsökkentés mindazonáltal csak kevesebb mint 2 százaléka a cég 814 milliárd jenes árbevételének.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.