Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Május második hete nem hozott változást a kialakult trendekben. A tőzsdei gyorsjelentési szezon sem igen mozgatja meg a befektetők fantáziáját, egyedül az Egis emelkedett a jelentés után. E héten ajánlatunk szerint továbbra sem jó a forintszközök tartása, inkább idegen (EUR, USD) eszközök tartását javasoljuk.
Annak ellenére sem történt változás a héten, hogy a kormány száz lépés programja a makrogazdasági helyzet rendbetételére hivatott és egyre újabb intézkedéseket ismerhet meg a közvélemény. Már régen immúnis a piac az egymást követő kormányok politikai indíttatású, de a gazdaságot is érintő intézkedéseivel szemben. Az már inkább érdekes, hogy a tőzsdei gyorsjelentési szezon sem igen mozgatja meg a befektetők fantáziáját, egyedül az Egis emelkedett a gyorsjelentés után. Ehhez persze hozzá kell tennünk, hogy e jelentés befejezésekor a Mol és az OTP még nem jelentette meg negyedéves gazdálkodásának adatait tartalmazó jelentését.
Az állampapírpiac meglehetősen alacsony volatilitás mellett nem produkált kiemelkedő teljesítményt, de a jelenlegi körülmények között ez nem is meglepő. A forint jegyzése sem mutatott nagy kilengéseket, de csütörtökre mégis egy érdekes eseménynek lehettünk tanúi. Itt arról van szó, hogy a kelet-európai devizák a dollár mozgásával negatív korrelációban mozognak, de a dollár fél éves csúcsot jelentő szintje ezúttal nem okozott arányos gyengülést térségünk devizái tekintetében.
Devizapiac. A forint árfolyama az euróhoz mérten nem sokat változott, de mégis elmondható, hogy a tendencia nem változott az előző időszakhoz képest. A forint továbbra is veszíthet értékéből, az elemzők véleménye és a piaci árazás szerint is.Ajánlásunk nem változott, mivel a devizapiaci trendek sem változtak. A forinteszközök tartása továbbra sem javasolt, inkább idegen (EUR, USD) eszközök tartását javasoljuk.
A gyorsjelentések nem mozgatták meg a piacot, legalábbis ami a pozitív áralakulást illeti. Inkább az a jellemző, hogy a jó hírekre a szélesedő keresletet az eladók profitrealizálásra használják fel, így ekkor is eshet az ár. Az egyetlen üdítő kivétel az Egis, ahol a jó negyedéves számok után emelkedik az ár. Ennek oka az is lehet, hogy az utóbbi időben nem volt a nagybefektetők kedvence a részvény, így nem birtokolnak koncentrált mennyiségeket.
A blue chip-k tekintetében azt mondhatjuk, hogy a Matáv továbbra sem ajánlható spekulatív célú vásárlásra, de az osztalék alapú árazást figyelembe véve hosszú távú befektetésre alkalmas lehet 800 forint alatti bekerüléssel.
A Mol nem teljesített jól a héten, hiszen az ár tovább esett, ennek ellenére továbbra is vételre ajánljuk, hangsúlyozva azt, hogy a vételeket nem hosszú távra, hanem spekulatív célzattal egy-két hétre ajánljuk. Ez vonatkozik az OTP-re is, hiszen itt is jó eredményt várunk, ezért a fundamentumok alapján érdemes venni a papírokból, viszont a piac hangulati tényezői is erős szerepet játszanak az árak alakulásában. Ajánlásunk tehát itt is spekulatív vétel. A Richter esetében most kivárást javaslunk. A stratégiai vételeket 15500-15000 pontos BUX érték mellett érdemes felvenni, addig marad – a nagy kockázatú – spekulatív vétel ajánlásunkban.
Állampapír piac:
állampapírok:
- 0-1 év: vétel-tartás,
Vállalati kötvények:
eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: vétel,
- USA részvények: vétel,
- Orosz részvények: eladás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények: általában eladás, de MOL, OTP, Egis spekulatív vétel,
Befektetési alapok:
ingatlan alapok, euróban denominált alapok vétele
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.