Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A BorsodChem Rt. (BC) igazgatósága úgy döntött, hogy nem vesz részt a lengyelországi vegyipari cég, a Zachem privatizációjában - mondta Kovács F. László, a BorsodChem vezérigazgatója. A romániai Olchim privatizációjára viszont komoly szándékkal készül a vegyipari cég.
A magyar vegyipari cég egynapos műszaki-gazdasági auditra kapott lehetőséget, és ennek eredményeként úgy látja, hogy a megtérülés nem lenne kedvező a BorsodChem számára - magyarázta a döntést a vezérigazgató.
A TDI-t is gyártó Zachem kiegészíthette volna a BorsodChem TDI kapacitásait. Így a magyar cég itthon növeli 10 ezer tonnával évi 90 ezer tonnára a TDI gyártókapacitást, mégpedig nagyon alacsony költséggel. Kovács szerint az igazgatóság még nem döntött a bővítésről, de minden bizonnyal támogatja, hogy jövőre bővítsék a TDI-üzemet.
A beruházás várható értékét a vezérigazgató nem kívánta közölni, csak annyit mondott, hogy a zöldmezős beruházásban felépült üzem 10 ezer tonnára jutó költségének 30 százaléka. Emlékeztetőül hozzátett: a 60 ezer tonnás üzem beruházási költsége - az öt évvel ezelőtti árakon számolva - mintegy 30 milliárd forint volt.
Újságírói kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta azt is, hogy a romániai Olchim privatizációjára komoly szándékkal készülnek, és minden bizonnyal egészen a privatizációs folyamat végéig versenyben lesznek a romániai cégért.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.