Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,34 pontos csökkenéssel, 20586,21 ponton zárt; ez a szerdai záró értékhez képest ez 0,61 százalékos csökkenés.
A részvénypiac forgalma 19,076 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül az OTP veszített értékéből, a Magyar Telekom pedig kiemelkedően jól teljesített.
Juhász Richárd, a Concord Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta: a piacra a vevői nyomás volt jellemző. A vezető részvények közül a Magyar Telekom jó teljesítményét az okozta, hogy gyorsjelentésében jelentős eredményjavulásról adott számot a távközlési cég. Az OTP-vel szemben a befektetői várakozások negatív előjelűek voltak, majd pénteken a gyorsjelentés közzétételét követően "eldől kinek volt igaza" - tette hozzá.
A Magyar Telekom árfolyama 29 forinttal, 3,16 százalékkal emelkedett és 947 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 1,86 milliárd forint volt.
A Mol 40 forinttal, 0,19 százalékkal 20900 forintra erősödött, forgalma 5,18 milliárd forint volt.
Az OTP árfolyama 5,88 milliárd forintos forgalom mellett 255 forinttal, 3,33 százalékkal 7400 forintra csökkent.
A BUMIX 19,02 ponttal, 1,11 százalékkal csökkent, 1692,67 ponton zárta a kereskedési napot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.
Az „aki akar, az dolgozhat” kijelentés ugyanakkor számos vidéken nem több, mint hiú ábránd.