A részvényesek szavazással döntöttek a T-Mobile Magyarország Rt. beolvadási szándékáról a Magyar Telekom Rt.-be - áll a közleményben. Az egyesülést követően a Magyar Telekom Rt. működési formája változatlan marad.
A közlemény szerint a rendkívüli közgyűlésen Straub Elek elnök-vezérigazgató tartott tájékoztatót a tervezett egyesülés részleteiről és Pap László, a Felügyelő Bizottság elnöke ismertette a bizottság álláspontját.
A közgyűlés döntése alapján az Igazgatóság 2005. szeptember 30-i fordulónappal elkészíti a Magyar Telekom Rt. jelenlegi, illetve a beolvadás utáni vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét.
Az igazgatóság e dokumentumokat, az egyesülési szerződést és a jogutód társaság alapszabályában végrehajtandó esetleges módosítások tervezetét a közgyűlés elé terjeszti.
A közgyűlés elé terjesztik továbbá a jogutód Magyar Telekom Rt.-ben részvényesként részt venni nem kívánó személyekkel való elszámolás módjáról szóló tervezetet.
A Magyar Telekom igazgatósága október 6-án tett javaslatot a cég, illetve a T-Mobile Magyarország egyesülésére. Akkor az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), több szakhatóság, illetve minisztérium is közölte, nem látják okát a jogügylet megakadályozásának.
A cég korábbi közlése szerint a cégbírósági bejegyzést követően a T-Mobile önálló márkaként és üzletágként működik tovább a Magyar Telekom Rt.-n belül.
Az egyesülés a vállalatcsoport várakozásai szerint előnyöket hoz az ügyfeleknek, valamint pozitív hatást gyakorol a piacra és a versenyre.
Az egyesülés elősegíti a Magyar Telekom Csoport hosszú távon is fenntartható értékteremtési lehetőségeinek kiaknázását, különös tekintettel az ügyfélbázis megtartására és fejlesztésére, a hatékonyság és a költségszintek optimalizálására, illetve az új innovatív technológiai lehetőségekből adódó előnyök kihasználására.
Mindezeknek köszönhetően néhány éven belül a csoport pénzügyi teljesítménye jelentősen, akár évi több tízmilliárd forinttal is javulhat.
A Magyar Telekom szerint a két társaság összeolvadása az ügyfelek számára is kézzelfogható előnyökkel jár. Az egységes ügyfélkiszolgálás egyszerűbbé teszi az ügyfelek számára az ügyintézést, a vásárlást, a számlakezelést, a műszaki segítségkérést. Továbbá a vezetékes és mobil tevékenység harmonizációja új, integrált szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé.
Jóváhagyták a Magyar Telekom és a T-Mobile egyesülését
A Magyar Telekom Rt. közgyűlése jóváhagyta a Magyar Telekom és a T-Mobile Magyarország egyesülési szándékát - közölte a társaság hétfőn.
Százmilliókért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, csokos balatonhenyei házát
Az ingatlan a válás után a volt miniszterhez került.
2061-ig meghosszabbította Garancsi István soproni kaszinójának koncesszióját az SZTFH
Százmillió forint feletti megtakarítással költözik ki a Sándor-palotából Sulyok Tamás
Puskás Öcsitől a Kincsem lóig: mindig lesz valaki, akinek nem tetszenek
150 millió forint közpénzt kapott a Pócs János farmján működő, fantomkoncertekben is utazó szervezet
Ellopták az Asszonysutyorgó Facebook-csoportot
Az új admin egy marokkói arab férfi, aki a csoportot nyilvánosra állította.
Karácsony óta a Heim Pál kórházban él egy hatéves gyerek, akit a családja bántalmazott
Magyar Péter korábbi kijelentése ellenére mégis átveheti az állam Balásy Gyula cégeit
Török Gábor szerint a Tisza későbbi ellenzéke a párton belülről érkezhet
„A rendező időnként felületesen olvassa Homéroszt, vagy csak nem érti a történetet, de lehet, hogy egyszerűen bátor”
A Tisza-kormány alatt még nem volt ilyen drága az euró
Publicus: A fideszesek közel harmada is támogatja a vagyonvisszaszerzési hivatal létrehozását
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Süddeutsche Zeitung-elemzés: Putyin elhagyja barátait
Miért indult tisztogatási hullám Oroszországban?