Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az elmúlt három évben meghozott intézkedések eredményeként évi 25 milliárd forint megtakarítást ért el a Magyar Államvasutak (MÁV), ennek ellenére az idei veszteség a tervvel megegyezően várhatóan 81 milliárd forint lesz.
A múlt évi 49 milliárd forint veszteséghez képest magasabb mérleg szerinti idei veszteséget az energiaárak-, a bér- és a finanszírozási költségek emelkedésével magyaráztható - mondta Gaál Gyula, a MÁV elnök-vezérigazgatója.
A jövő évi tervszámokról az elnök-vezérigazgató még nem tudott beszámolni, csak annyit mondott, hogy a veszteség nő, de nem éri el a 100 milliárd forintot.
Az évi 25 milliárd forint megtakarítást többek között a létszámcsökkentéssel érték el. Tavaly ez egyszeri 3-4 milliárd forint, az idén 7-8 milliárd forint ráfordítást jelentett. A leányvállalatokkal együtt 2002-ben még 55 ezer alkalmazottja volt a MÁV-nak, az idén pedig alig éri el az 50 ezret - mondta az elnök-vezérigazgató.
A MÁV költségeinek felét, tavaly 145 milliárd forintot a személyi jellegű ráfordítások tették ki. A bérfelzárkóztatási program keretében a vasúttársaság alkalmazottainak átlagkeresete a 2002. évi 111 ezer forintról 136 ezer forintra nőtt, három ezer forinttal megközelítve a versenyszféra átlagát.
Gaál Gyula szerint a MÁV az európai vasutak között a legalacsonyabb költséggel működik, és tizedannyi állami támogatást kap, mint például az osztrák államvasutak. Az éves szinten 55 milliárd forintot kitevő személyszállítási jegybevételből 26 milliárd forint a fogyasztói árkiegészítés. Az utas a vasúton 20-30 százalékkal kevesebbet fizet ugyanakkora távolságra, mintha helyközi buszjáraton utazna.
A magyar vasúttársaság évek óta visszafogta a fejlesztéseket és beruházásokat és ezt már tovább nem lehet tartani - szögezte le az elnök-vezérigazgató. Jövőre például a meglévő 2500 kocsiból 300-at kell a forgalomból kivonni, mert a főjavításukra és a vizsgázgatásukra lenne szükség. A MÁV a német vasutakkal, a Deutsche Bahn AG-val (DB) tárgyal 300 nagyon jó állapotú vasúti
kocsi megvásárlásáról.
Várhatóan jövő januárban írják alá a Stadler céggel a motorvonatok szállítására vonatkozó szerződést, azt követően, hogy a finanszírozási szerződés megszületett. A finanszírozásra a közbeszerzési tendert már kiírták és a 36 milliárd forintot kitevő kölcsön minden bizonnyal eszközfedezetű lesz.
Az 58 milliárd forintot meghaladó forgóeszközhitelre is kiírta már a MÁV a közbeszerzési tendert és reményeik szerint a pénzt még az idén lehívhatják -hangsúlyozta Gaál Gyula.
A MÁV az idén 70-75 milliárd forintot költ beruházásokra, jövőre pedig - részben a vonatbeszerzéseknek köszönhetően - 172 milliárd forintot fog. Az elnök-vezérigazgató megerősítette azt a korábbi közlést, hogy vasútfejlesztésre a következő tíz évben kétezer milliárd forintot kellene költeni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.