Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az orosz KrasAir részt vesz a Malév idei év végi, vagy jövő év eleji megismételt privatizációs tenderén - jelentette be kedden az orosz légi vállalat vezérigazgatója.
Borisz Abramovics azt mondta, hogy a KrasAir tette a legjobb ajánlatot a Malév júliusi tenderén, amit azonban eredménytelennek minősítettek. A KrasAir részt vesz a következő tenderen is - erősítette meg az orosz vezérigazgató.
A magyar kormány háromszor próbálkozott a Malév eladásával, 2004 novemberében, 2005 márciusában és 2005 júliusában, de mindegyiket törölte. Az első kettőt azért, mert az ajánlatok nem a várakozásoknak megfelelően alakultak, a harmadikat pedig a szakszervezetek és az ellenzék nyomására.
Abramovics szerint a több orosz légitársaságot, köztük a KrasAir-t tömörítő AirUnion szövetség tagjai várhatóan az év végéig egyesülnek. Az AirUnionnak a Domodedovo Airlines, a Samara Airlines, az Omskavia Airlines, a Sibaviatrans Airlines és a Bashkir Airlines is a tagja.
A Krasair az ötödik, a Domodedovo Airlines pedig a hatodik legnagyobb orosz légitársaság az utasok számát tekintve. A KrasAir utasforgalma gyenge volt az idei év első kilenc hónapjában. A vállalat 1,527 millió utast szállított január-szeptember között, a megtett utaskilométer 7 százalékkal 4,547 milliárdra esett, a teherszállítás 450,3 millió tonnakilométernél stagnált.
A KrasAir árbevétele 7 milliárd rubel volt az első kilenc hónapban (1 dollár=28,4708 rubel), 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A tavalyi év egészében a KrasAir utasforgalma 36,7 százalékkal 1,973 millióra nőtt, 6,072 milliárd volt az utas-kilométer és a teherfuvarozásban 594,153 millió a tonna-kilométer. A KrasAir flottája több mint 40 repülőgépből áll.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.